Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Mit tegyünk, ha támadnak a molyok? Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2018. május 21.
ImageA molyok elég undorító rovarok. Ellentétben a pillangókkal – a molyok szépségében senki se akar gyönyörködni (mivel az nincsen nekik, legalábbis én még nem fedeztem fel), és még a virágok beporzásában sem segítenek. Ellenben rengeteg kárt okoznak, ha befészkelik magukat a lakásba, és rendkívül gyors szaporodásuk miatt nagyon nehéz kilakoltatni őket. Mostanában egyre többen panaszkodnak a molyok megjelenésére, sőt szinte inváziónak is nevezhetjük már ezt az állapotot.

 

 

Magyarországon 2012-ben 2271 moly-fajt tartottak nyilván. 2011-ben (amikor még csak 2264 fajt ismertek el), 58 családba sorolták a fajokat. A csúnya, portestű, agyoncsapni való molylepkéknek két fajtája szokott beköltözni a lakásokba.

Lisztmolyfélék

Az egyik nemkívánt látogató az aszalványmoly, amely 8-10 mm-re nő meg. Szárnya vörösesbarna, a hátán szürkés csík látható (keresztben). Ezt a rovart látjuk kiszállni a konyhákból, konyhaszekrényekből, kamrákból. Nem nevezhető válogatósnak, mindent megmászik, amit csak lát: a müzlit, mogyorót, csokoládét, száraz tésztát, kekszet, leveskockát, lencsét, rizst, teafiltert, ételízesítőt, diót, egyszóval tényleg bármit!

 

Mit tegyünk, ha támadnak a molyok?

 

Aszalványmoly (Fotó: hu.wikipedia.org)

Az aszalványmoly a Phycitinae alcsaládba tartozik, ahogy a készletmoly is, amely az őrleményeket és gabonákat imádja. A lisztmolyfélék lárvái a szárított zöldségeket, gyümölcsöket is nagyon kedvelik.

Ruhamolyfélék

A másik betolakodó a ruhamoly, amely kedvelt helye a gardrób, s persze az ott tárolt ruhák. 6-10 mm-es, és alaposan el tud rágni mindent, amit csak ér. A Tineidae család fajai igazi konditermi vasgyúrók: tudják, hogy milyen étrend szükséges testük formálásához, s a kreatintartalomra utaznak.

Főleg a drága, állati eredetű ruhaneműket szemelik ki maguknak: a hernyóselyemből készült ingeket, gyapjú pulóvereket, szőrméket, tollat. Ez a „jószág” eredetileg dögevő volt, ám manapság, amikor a „dögség” már inkább pozitív jelzőként használatos, és szexuális tartalommal átitatott, kénytelen beérni a szőrmebundák zabálásával. Szó szerint felfalja otthonodat.

 

Mit tegyünk, ha támadnak a molyok?

 

A ruhamoly (Fotó: rovarirtas-kartevomentesites.hu)

Persze, mi most itt molyokról beszélgetünk, amelyek lassan repkednek előttünk, s undorító nyomot hagynak a falon vagy a szekrényen, amikor szétlapítjuk őket. Szinte elmálik a testük, s nem értjük, hogy miért ilyen lassan verdesi szárnyait, miért nem áldotta meg nagyobb gyorsasággal a sors? Hiszen így könnyen ki lehet iktatni. Vagy mégsem?

Vámpírtámadás

Nos, a lepke olyan, mint a vámpír. (S nem azért mondom ezt, mert az elmúlt hetekben reggeltől estig csak és kizárólag Alkonyat-sorozatokat nézett a lányom, s persze kényszerhelyzetben lévén én is, amit azért annyira nem bántam, mert a farkassá változó Jacob igencsak tetszetős jelenség, pláne a második-harmadik részben, amikor már kellőképpen kigyúrta magát… Most, hogy így belegondolok, lehet, hogy tényleg emiatt asszociálok a vérszívókra….) Tehát a molylepke megjelenése azonos a vérünkre szomjazó hidegvérűekhez: ha már szemtől szemben látjuk, akkor nagy gáz van!

 

A cikk teljes hosszában elolvasható az alábbi linkre kattintva:

http://fmc.hu/2017/07/09/mit-tegyunk-ha-tamadnak-a-molyok/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >