Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Szalamander a Belvárosban
Szalamander a Belvárosban Nyomtatás E-mail
Írta: Fejér Tamás   
2018. május 28.
Image24 végzős geoinformatikus hallgató búcsúzott az iskolájától és az Alma Maternek helyet adó várostól. Most szombaton már a 47-dik évfolyam búcsúzhatott a selmecbányai diákhagyományok szerint Székesfehérváron.

 

 

A balinkai bányából származó bányászlámpákkal és fáklyákkal vonultak a selmecbányai diákhagyományokat őrző, végzős geoinformatikus hallgatók az iskolától a Városházáig. Az úgynevezett szalamander során énekelve vonulnak diákok a belvárosban, hogy így vegyenek búcsút az Alma Maternek helyet adó várostól. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának valétálását, ballagását szombaton tartották Székesfehérváron.

A város nevében Mészáros Attila alpolgármester búcsúzott a végzős hallgatóktól. Beszédében hangsúlyozta, az egyetemi élet kiemelten fontos Székesfehérváron, a város jövője szempontjából elengedhetetlen, hogy minél többen válasszák az itt folyó képzéseket, és az olyan nagy múltú képzéseket is, mint a Geoinformatikai szak.

A végzős hallgatók nevében Epresi Konrád, alias Bummbele búcsúzott az Alma Matertől. Az oktatók, diáktársak és az iskola mellett köszönetet mondott a városnak is. "A GEO nem létezhetne, ha a város nem zárta volna a szívébe, és nem tett volna meg mindent annak érdekében, hogy fennmaradhasson." - fogalmazott beszédében.

A valétálók ezután a tér közepén körbeálltak és az énekszóra körbejáró évfolyamkorsóból minden valétáns ivott egy "lefetyet", s miután kiürült, a valétaelnök a kövön összetörte, hogy mindenki hazavihessen egy darabot emlékbe. Ezután a végzősöket az alsóbb évesek jelképesen kirúgták a városból, valétabállal zárták az estét a Pirosalma utcai iskolában.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >