Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
40 éve fut töretlenül a senior bajnok Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2018. június 06.
ImageEgyszer elfutni Székesfehérvárról Kincsesbányára jó mulatság. Rendszeresen megtenni ily’ módon e távot, ráadásul 12 óra munka után, rettentő hőségben, szakadó esőben és vacogtató hidegben is – na, az már kemény dolog! Főként, ha tudjuk, hogy nem egy huszonéves fiatalemberről van szó, hanem egy ötven feletti férfiról, aki kora – és leterhelő elfoglaltságai – ellenére sorra nyeri meg senior kategóriában a futóversenyeket, s 30 éve országos csúcsot is tart 2000 m-en.

 

 

Őszintén bevallom, hogy nagyon szeretem és tisztelem Szatzker Csabát. Évek óta ismerem, és már az első pillanattól fogva csodáltam kitartását, teljesítményét – s mindazt, amit lakóhelyéért, Kincsesbányáért tett, s tesz a mai napig. Ezért is írok most róla: mert megérdemli, s mert példát mutat sokak számára.

Valószínűleg vannak, akik látásból ismerik is őt, de nem tudják, hogy ki fut el naponta a Székesfehérvár-Iszkaszentgyörgy-Kincsesbánya útvonalon mellettük. Pár nappal ezelőtt én is Iszkáról vezettem hazáig, amikor megpillantottam, ahogy egyenletes ütemben haladt a bicikliúton, maga mögött hagyva sok-sok kilométert, s magába szívva az előtte álló út várható élményét. S akkor már tudtam, hogy itt az idő, nem hagyhatom szó nélkül teljesítményét.  Rajta kívül senkit nem ismerek, aki a munkából hazafele futna ilyen messzire, s nap mint nap – pláne ebből a korosztályból.

 

 

Csaba egy senior versenyen, Siófokon (Fotó: Szatzker Csaba)

– 54 évesen, több mint 40 futással eltöltött év, feltehetően (több)százezres kilométer-számmal a lábamban, fiatalkori éveimmel ellentétben céltudatosabbnak érzem magamat – mondta, amikor a futásról kérdeztem, majd hozzátette, hogy sokan mondják rá, hogy őrült, ufó, állat, vagy hogy nem normális. De mindez őt nem érdekli, csak rója a kilométereket.

– Nyilván a célok megváltoznak, motivációnak azonban mindig kell lennie, mert az visz előre, az tart életben – folytatta Szatzker Csaba. – Nincs tervem arra, hogy meddig futok, remélem most már élethosszig fog tartani. Persze mindig hozzá szoktam tenni, hogy a futás önmagában kevés. Ahhoz, hogy fenntartható legyen hosszútávon is a heti hat futást, sose szabad elhanyagolni a nyújtást, az erősítést és a tornát. Futónagykövet, fitneszedző ismerősöm, Szilvi tanácsait követve egyszerű, egymásra épülő, a futást támogató gyakorlatokat végzek.

 

 

Egy régi emlék... (Fotó: Szatzker Csaba)

Csaba nagyon szeret versenyezni. Amelyik versenyen csak tud, azon részt is vesz. (Az Ultrabalatonról szóló cikkemben fel is bukkant a neve.) Idén keveset versenyzett, de az elmúlt években szinte nem volt olyan hét, hogy ne halljam hírét dobogós helyezéseinek.

Mindig is a futás volt az élete, de első edzője-testnevelője sokoldalúságra nevelte. Ennek megfelelően az atlétika minden ágát kipróbálta.

– Ismerősem, ha mesélem nekik, nehezen hiszik el, de a futáson kívül Janecskó Andrásnál gyakorlatilag kötelező volt gyalogló, kalapácsvetés és még sok minden versenyágban indulni – emlékezett vissza a kezdetekre. – Ha pedig ez nem lett volna elég, foci-, kézilabda-, és kosártornákon is indultunk a sakk, asztalitenisz, sífutás mellett. Úgy gondolom, hogy az iskolai testnevelésben szinte minden eldől. Szerencsém volt, mert jókor voltam jó helyen.

 

 

Csaba Janecskó Andrással (Fotó: Szatzker Csaba)

Fiatalon 800 métertől a maratoni távig versenyezett, minden távon viszonylag komoly eredménnyel. 

– Ez akkor mégis nagy hiba volt – mondta Csaba. – Büntetlenül nem lehet az ilyen nagy különbségű távokra felkészülni, hiszen teljesen más jellegű edzésmunkát igényelnek. Mai eszemmel csak arra összpontosítanék, amiben a legjobb vagyok. Nem kellett volna az energiáimat szétforgácsolni. Nyertem korosztályos országos bajnokságokat. Felnőttként ez váltóban, mezei, maraton csapatban jött össze, s voltam válogatott is. Jelenleg is tartom az utánpótlás országos csúcsot 2000 méteren (30 éve már! – szerk.). Hiányérzetem nincs, de azért maradt bennem még motiváció, s tervek, amiket a következő években meg szeretnék valósítani, az biztos.

 

 

Csaba egy válogatott versenyen az azóta átnevezett és lebontott Népstadionban (Fotó: Szatzker Csaba)

Lábai kímélése érdekében a lehető legkevesebbet fut betonon. (Szerencsére Kincsesbánya a Bakony tövében korlátlan lehetőségeket kínál a betonút kikerülésére.) A kincsesbányai sportoló az utóbbi években a szenior futás talán legnehezebb, legveszélyesebb területére navigálta magát: a rövid, gyors futásokat helyezi előtérbe. Mivel jelenleg a pályaversenyzéssel próbálkozik, rendszeresen fut a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban, amit fantasztikusan jól megépített létesítménynek tart.

Az egykori sokszoros bajnok, csúcstartó, manapság pedig ifjú tehetségeket nevelő, edzőként tevékenykedő Véninger Kati csoportjában próbálja megvalósítani céljait. Kati nem szokott mellébeszélni, szimplán őrültnek nevezte terveit hallgatva, ám ez egyáltalán nem tántorította el őt a megvalósításhoz vezető útról. Edzője természetesen minden támogatást megad neki ehhez, s Csaba nagyon szeret a csapat fiatal tagjaival edzeni.

 

 

Véninger Kati csoportjával lépcsőfutó versenyen (Fotó: Szatzker Csaba)

– Azért az itteni rekortános futást is – 600-400-as kör – a minimumra próbálom csökkenteni, mert a tartós futás itt sem veszélytelen – mondta Csaba. – Véninger Kati csoportjában nagyon jól érzem magam. Kati igazán sokoldalúan képzi a fiatalokat, és segíti munkámat. Korábban Egon barátom (Gonda Tibor - a szerk.) tervei szerint edzettem, ami manapság is igaz, de Kati színre lépésével hárman közösen beszéljük meg futásommal kapcsolatos kérdéseket.

 

 

Egon mester és tanítványai a dobogón (Fotó: Szatzker Csaba)

Csaba nagy kedvence még a pályaversenyzésen kívül a terepfutás, hiszen edzései helyszíne hetente többször is a Bakony változatos csodálatos vidéke, amely nem csak lábait kíméli, hanem a lelkét is feltölti.

Csabát Kincsesbányán főként a Kincs Kultúra Sport Egyesület kapcsán ismerik. E civil szervezet egyik alapítójaként, aktív tagjaként igencsak átalakította a helyi tömegsport életét. Az egyesület már 15 éve működik: létrehozói (Csaba és Kiss Péter) képviselői díjuk lemondásával is támogatják a KKSE programjainak megvalósítását.

 

 

Csaba egy sakkversenyen, amit az Egyesület szervezett Kincsesbányán (Fotó: Szatzker Csaba)

Eleinte egy Internet klubbot működtettek, hogy a fiataloknak hétvégére értelmes kikapcsolódást kínáljanak. Később kosárlabdacsapatot alakítottak, s a móri kosárlabda kedvelőkkel kiegészülve hosszú évekig játszottak a megyei bajnokságban. Jelenleg legfontosabb feladatuknak azt tartják, hogy ingyenes sportolási lehetőséget biztosítsanak a kincsesbányaiaknak és minden érdeklődőnek.

Ennek fényében kosárlabda, tollaslabda és asztalitenisz is szerepel a kínálatban, a hét három napján. Ezen kívül hosszú évek óta szerveznek egész napos családi programokat, melyen minden sporttevékenység, szórakoztató elem (ugrálóvár, kézművesség stb.) és még az ebéd is ingyenes. Szintén hagyományteremtő céllal hét éve indították útjára az egykori nagy tehetségről elnevezett Töltésy Pál asztalitenisz emlékversenyt. Túraszakosztályuk tagjai pedig az általános iskola túrázóival közös túrákon vesznek részt.

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linken:

http://fmc.hu/2017/07/06/40-eve-fut-toretlenul-a-senior-bajnok/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >