Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow A cseresznyének a húsa, a magja és a szára is felhasználható
A cseresznyének a húsa, a magja és a szára is felhasználható Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2018. június 06.
ImageFekszünk a fűben. Arcunkon helyfoglalóst játszik a fény és az árnyék, ahogy a cseresznyefa levelei közé be-benyúlkál a nap tüzelő karjaival, mintha csak ki akarna kapdosni valamit a faáglengető szél miatt el-eltűnő nyílásokból. – S közben szánkba hull az édes, piros cseresznye, amely hatalmas és lédús, és arra késztet, hogy heverjünk csak tovább, és élvezzük a pillanatot hosszan-hosszan…

 

Kicsit úgy érzem most magam, mint azok a mókusok, akiket Misi Mókus meglátogatott az örökké termő fa szigetén: lustán fetrengek (vagyis inkább meg se mozdulok az édes semmittevésben), a pocakom dagadásig tele, és nem tudom rászánni magamat arra, hogy elhagyjam a gyümölcstől roskadozó fa csábító hatósugarát.

S ahogy észreveszem magamon, hogy még a zümmögő, döngicsélő, pimaszkodó rovarokat sincs erőm elhessegetni – mint ahogy az említett mókusok is lusták voltak e mozdulathoz –, kicsiny fáziskéséssel tudatosul bennem, hogy ez már tényleg a vég, és tenni kell valamit…

A cseresznye viszont itt van, kecsesen illegeti magát, ahogy lengedezik az ágakon… Nincs más hátra, bizony le kell szedni, és csinálni belőle egy jókora tepsi cseresznyés pitét vagy gyümölcssalátába szórni, esetleg jöhet egy frissítő turmix vagy mentás sorbet (ha már úgyis meleg van).

A mentás-cseresznyés turmix hozzávalói:

2 csésze fagyasztott cseresznye
½ csésze juharszirup
2 teáskanál citromlé
¼ csésze mentalevél
¼ csésze kókusztej
¼ csésze víz
⅛ teáskanál só

A hozzávalókat turmixoljuk össze, amíg teljesen sima és lágy nem lesz! Tegyük be kb. 3 órára a fagyasztóba, majd ha kész, vegyük ki és várjunk negyedórát, hogy a hőmérséklete ideális legyen! Szórjuk meg pár szem cseresznyével és mentával, s már kanalazhatjuk is!

 

A cseresznyének a húsa, a magja és a szára is felhasználható

 

Utánozhatatlan jeges csemege: a cseresznyesorbet (Fotó: divascancook.com)

A cseresznyére nemhiába vágyik a szervezetünk nyáridőben (is): mivel 78-82 %-a víz, így kiváló szomjoltó. – Ezt még az ókori katonák is tudták!

A cseresznye őshazája Törökország és Nyugat-Szibéria. A legenda szerint a gazdag lakomáiról híres Lucullus hadvezér hozott először Rómába egy nagyobb szemű fajtát i.e. 64-ben a perzsa hadjáratról (a mai Törökország területéről, a pontuszi Kerasuntból), mert katonái nagyon megkedvelték ezt a gyümölcsöt. Így az ókorban már termesztették Itáliában az „istenek eledelét”. Hazánkban csak a török uralom idején terjedtek el a nemesített fajták.

A cseresznye nemcsak finom, de nagyon tápláló is. Tartalmaz C- és A-vitamint, bioflavonoidokat, antociánokat, melatonint és ellagsavat is.

 

A cikk teljes hosszában elolvasható az alábbi linkre kattintva:

http://fmc.hu/2017/06/18/a-cseresznyenek-a-husa-a-magja-es-a-szara-is-felhasznalhato/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >