Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Emléktűz-gyújtás és ökumenikus megemlékezés a Don-kanyar Kápolnánál Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. január 12.

Az Urivi áttörés 66. évfordulójára, a 2. Honvéd Hadsereg doni katasztrófájára emlékeznek ma, 18 órakor a pákozdi Mészeg-hegyen. Délután a Jobbik és a Magyar Gárda tart ünnepséget, este pedig a Don-kanyar Kápolna Alapítvány Kuratóriuma szervezett emléktűz-gyújtást és ökumenikus megemlékezést, amelyen a történelmi egyházak vezetői is részt vesznek.

Tavaly az ünnepséget Bobory Zoltán, a Kuratórium elnöke nyitotta meg, aki köszönetet mondott azoknak, akik hozzájárultak a 15 évvel ezelőtt épült nemzeti emlékhely felújításához: a Magyar Honvédségnek és Spányi Antal megyéspüspöknek, majd Simon László beszéde következett.

A József Attila-díjas költő kifejtette, hogy amire nem emlékezünk, az nem is létezik. Ami nem képezi az egyéni vagy a kollektív emlékezet részét, nem alakítja gondolkodásunkat, nem lesz személyiségünk része. Ezért fontos az, hogy harcoljunk az emlékezetért, a múltért. Azok, akik évtizedeken át végképp el akarták törölni a múltat, pontosan tudták, hogy a történelmünk, az emlékeink őrzése, a nemzeti keresztény és a családi hagyományok ápolása nélkül kiszolgáltatottá válhatunk.

A gyökértelen ember gyenge, és az erőtlen ember könnyedén megtörhető és irányítható. Prohászka Ottokár már 1918-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a világot megreformálni akaró baloldaliak tagadnak szellemi világot és örökkévalóságot. Kitörlik még az emlékezet könyvéből is. Mert amit kitöröltek, az nem létezik, azért nem gyűlnek össze emberek, és nem gyújtanak gyertyát. Tőlünk évtizedeken keresztül az emlékezés jogát is el akarták venni.

Pedig ez nem sikerülhet "nekik"! - Ezt bizonyítván menjünk el minél többen a megemlékezésre!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >