Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Táncba fogalmazott érzések
Táncba fogalmazott érzések Nyomtatás E-mail
Írta: Egerházi Attila   
2018. június 12.
Június 13-án, szerdán 19 órakor újra látható a Vörösmarty Színházban a Székesfehérvári Balett Színház Blablabla című estje, amelyben a város új kortárstánc-együttese több, egymástól különböző zsánerű világot, eredeti történetet rajzol meg a tánc nyelvén.

 

A Székesfehérvári Balett Színház olyan táncszínházi repertoárral várja közönségét, amely kortárs táncnyelven íródott. A társulat épülő repertoárját cselekményes nagy balettek, valamint egyfelvonásos, cselekmény nélküli balettek alkotják. Cselekményes balettjeiket – irodalmi hasonlattal élve – táncnovelláknak, vagy táncregényeknek, cselekmény nélküli balettjeiket pedig táncverseknek lehet nevezni. A repertoár kialakításánál valamennyi korosztályt igyekeznek megszólítani és előadásaikkal táncszínházukba invitálni.

A címadó produkció az emberi kommunikációról, illetve annak hiányáról tart elénk görbe tükröt, az Aquarell szivárvány egy lírai hangulatú költői kép, a Csókok című balett vidám hangvételű, lendületes „tánc-leporelló”, az estet lezáró Vörös/rúzs című darab pedig Ravel Bolerójának elementáris zenei megnyilvánulásait fogalmazza tánccá.

Az estre belépőjegyek az Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztárában (Vörösmarty Színház, Fő utca 8.) és a Táncházban (Malom utca 6.) válthatók. Online jegyértékesítés: www.fehervaribalett.hu.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >