Kezdőlap arrow Sport arrow Zene és futás a Belvárosban
Zene és futás a Belvárosban Nyomtatás E-mail
Írta: Fejér Tamás   
2018. június 11.
ImageTöbb mint száz futó vett részt az első Hajrá Zenemanók! közösségi futáson Székesfehérvár belvárosában. A Zeneiskola Tálos Edit Alapítványa által hagyományteremtő szándékkal szervezett futóesemény célja a zenei nevelés és az aktív életmód népszerűsítése. A legkisebbek az Országalmát megkerülve teljesítették a 200 méteres távot, de a legtapasztaltabbak akár nyolc kilométert is futhattak a szombat délutáni belvárosi forgatagban.

 

 

Már délután három órától gyülekeztek az indulók a Zeneiskola körül, hogy Stirbu Viktóriának, az iskola magánének tanárának, egyben TRX edzőnek AC/DC-re vezényelt bemelegítése után, Brájer Éva alpolgármester gongütésére elinduljanak az első Hajrá Zenemanók! közösségi futáson. A Zeneiskola Tálos Edit Alapítványa Bergerné Szőnyi Anna vezetésével első alkalommal szervezett futóeseményt a zenei nevelés és az aktív életmód népszerűsítésére. A történelmi belvárosban kijelölt pályán a legkisebbek 200 métert, a legtapasztaltabbak pedig akár nyolc kilométert futhattak.

A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI futóeseményén természetesen a zene sem hiányozhatott, a Török udvarban Mihály György zenepedagógus mutatta be különleges hangszergyűjteményét, de a zeneiskola tanárainak közreműködésével hangszerbemutató, Varró János és Gula Miklós vezetésével pedig táncház is várta az érdeklődőket. A legkisebbek 200 méteres Országalma-kerülését pedig Burcsik Dávid szakgimnáziumi tanuló dobszólója kísérte.

Bár a szervezők hangsúlyozták, nem verseny, hanem közösségi futás volt a szombati, a körülmények a nagy versenyeket idézték. Az indulók rajtszámot kaptak, a futókat kerékpáros vezette fel és természetesen a frissítőpont és a célba érkezők ajándéka sem maradt el. A szombati eseményen tapasztalt futók is indultak, három fehérvári ultrafutó, Máténé Varju Edit, Soós Péter és Lajkó Csaba, valamint a keszthelyi éjszakai versenyre tartó, sérült és fogyatékkal élők sportolását segítő budapesti Suhanj! Alapítvány csapata.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >