Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Vakációköszöntő a Wellhelloval Nyomtatás E-mail
Írta: Hajnal Csilla, Fejér Tamás   
2018. június 15.
ImageA hőség már a nyakunkon, a hét végén pedig a vakáció is megérkezik végre, a vakációval pedig a Helló, nyár! koncertje. A város ajándékaként idén a Wellhello lesz a sztárvendég a Zichy színpadon június 15-én este. A Wellhello előtt mutatja be első lemezét a fehérvári 21 Gramm Akusztik zenekar, akik a mai sajtótájékoztatón ízelítőt is adtak zenéjükből.

 

 

"Nem csak beszélni szeretnénk arról, hogy a fiatalok fontosak ebben a városban, hanem - ami sokkal fontosabb - tenni szeretnénk azért, hogy ők így érezzék. Ez a legfontosabb célja a holnapi rendezvénynek is." - fogalmazta meg dr. Cser-Palkovics András polgármester a Helló, Nyár! beharangozó sajttájékoztatóján. Mészáros Attila alpolgármester a holnapi program mellett a szintén fiatalokhoz kapcsolódó Tehetségbarát Önkormányzat díjra hívta fel a figyelmet, melyet idén egyetlen Megyei Jogú Városként Székesfehérvár vehetett át múlt pénteken. Mint fogalmazott, ez a díj elismerése is annak a közös munkának, amit az Önkormányzat fiatalokkal foglalkozó kollégái, a Diáktanács, a Hallgatói Tanács tagjai, a civil szervezetek, pedagógusok, közművelődési és kulturális intézmények közösen végeznek városunkban.

Tavaly rendezték meg először a Helló, nyár! koncertet, amely az önkormányzat ajándékaként ingyenes programként várta a fiatalokat, a város általános és középiskolás diákjait, hogy egy nagy közös bulival kipihenjék a tanév fáradalmait, és igazán jókedvűen indítsák a nyári vakációt. A hagyományteremtőnek szánt rendezvényen több ezer ember vett részt, a színpad előtti tér megtelt a rajongókkal.

Hasonlóan jó bulira készülhetnek idén is a tanévet záró diákok: június 15-én, pénteken, az utolsó tanítási napon este 20.45 órakor a hazai könnyűzenei élet egyik legkedveltebb együttese, a Wellhello áll a Zichy színpadra, de már jóval korábban érdemes lesz kilátogatni a térre. Este hattól Pixa áll a lemezjátszók mögött. A fehérvári zenész a Mizu szülőatyja, rengeteg ismert sláger zenei producere. A tánc sem maradhat ki a holnapi rendezvényből, a Free Spirit Dance táncosait pedig a szintén fehérvári 21 Gramm Akusztik követi. Alapító tagjai Ferenczy-Nagy Boglárka és Váradi Imre, akik két éve kezdték el a közös munkát, a zenekar dalainak megírását. Szép sikereket értek el azóta, tavaly elnyerték az Arany Dobverő-díjat, amelynek birtokában felléphetnek a Fezenen is.

"A lélek súlyára utal a 21 gramm elnevezés, és a dalaink mind az emberi érzésekről, a lélekről szólnak." - mutatta be most elkészült lemezüket Ferenczy-Nagy Boglárka, a 21 Gramm Akusztik énekes-dalszerzője. Cserta Balázs segítségével rögzítették a 10 dalt, tudtuk meg Váradi Imrétől, a zenekar gitárosától, aki elmondta: Cserta Balázs volt az is, aki átsegítette őket a kisebb zenei, technika akadályokon. Megköszönték a város támogatását, a tehetségkutatót is nyert zenekar első cd-je az önkormányzat támogatásával valósulhatott meg. Pénteken a Wellhello előtt, várhatóan többezres közönségnek mutathatják be dalaikat, amiből a sajtótájékoztatón rövid ízelítőt is adtak.

A zenekar tagjai: Ferenczy-Nagy Boglárka – ének, Váradi Imre – gitár, Komlódy Márk – cajon, Pétervári Henrik – harmonika, zongora, Kun Balázs – basszusgitár.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >