Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Szekeres Nóra: A gyerekek második otthona az óvoda
Szekeres Nóra: A gyerekek második otthona az óvoda Nyomtatás E-mail
Írta: Arany Zsófia   
2018. június 20.
ImageMájusban indította útjára óvodafelújító programját az újHÁZ Centrum, Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi vállalata. Az óvodáknak június 30-áig van lehetőségük benyújtani a pályázatukat, hogy elnyerjék az egymillió forint értékű mosdóátalakítást vagy a tíz kültéri játszóházikó egyikét. Szekeres Nóra nemcsak a Pöttöm Fürdő Program nagyköveteként támogatja a kezdeményezést, hanem zsűritagként a döntésben is aktívan részt vesz majd.

 

 

Háromgyermekes édesanyaként rutinos óvodalátogató vagy. Mik a tapasztalataid a hazai intézmények állapotát tekintve?

Azt kell, hogy mondjam, a körülmények nagyon változók minden szempontból. Éppen ezért amikor először óvodát választottam, sok intézményt végignéztem. Az ember amellett, hogy keresi a legjobb pedagógust, szeretné a lehető legjobb helyen, a legjobb környezetben, higiénikus, tiszta körülmények között tudni a gyermekét, hiszen három évig ez az intézmény lesz a második otthonuk.

 

A gyerekeid szeretnek/szeretettek óvodába járni? Könnyen megszokták?

Manapság nagyon változó, hogy a gyerekek mennyi idősen mennek közösségbe, és ez persze a szülőktől is nagyban függ. Ha ők is készen állnak rá, hogy „elengedjék” a gyermeküket, akkor hitelesen tudják azt mutatni felé, hogy az óvoda jó lesz. Ha a szülők kellően magabiztosak, akkor ezt a hozzáállást a gyerekeik is át fogják venni. Mi a legidősebb gyermekemmel csak 4 évesen tudtuk elengedni egymás kezét, míg a legfiatalabb már 2,5 évesen bölcsis lett, mert állandóan gyerekek közé vágyott. Egyébként Magyarországon az óvónők nagyon szakképzettek, a gyerekek a legjobb kezekbe kerülnek. Kivételek persze mindig vannak, de azok, akik erre a szakmára vállalkoznak elképesztő türelemmel és odaadással nevelik a gyerekeinket.

 

Szerinted mi kell egy jó óvodához?

Elkötelezett pedagógusok, jó kert, ahol rohangálhatnak, egy játékokkal teli csoportszoba, egészséges, tápláló ételek és persze a rendszerezett és tiszta környezet, amibe a mosdó és az öltöző is beletartozik természetesen. Nagyon fontos még az is, hogy a kicsik fejleszthessék a kézügyességüket, kreativitásukat, képzelőerőjüket. Az önkifejezés, a művészet hatása egész életünket végigkíséri. Sajnos, amint iskolába kerülnek, radikálisan lecsökken az énekléssel, táncolással, rajzolgatással töltött idő. Úgyhogy minden percet ki kell használni, amíg lehet! Nem csak az oviban. Amíg van kedve a kisfiamnak ezeket a tevékenységeket velem is csinálni, addig megragadom ezeket az alkalmakat, szóval együtt festegetünk, dalolászunk.

 

A legkisebb gyermeked még óvodás. Ő milyennek képzelné el a világ legszuperebb ovis mosdóját?

Szerencsés helyzetben van, tökéletes kis mosdójuk van, így olyannak szereti, amilyen. Náluk tényleg nagyon szépen el vannak választva a kis vécék, a saját jelükkel ellátott törülközőt és fogkefét használják. Azt tapasztalom, hogy a mi óvodánkban nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek higiéniás nevelésére, ami szépen be van építve a napi rutinjukba, így szokássá válik. Csak bízni tudok abban, hogy ez mindenhol hasonlóképpen működik.

 

Te hogyan emlékszel vissza az óvodás éveidre?

Csodálatos évek voltak, emlékszem az ovis társaimra, az óvónénikre, az ünnepélyekre, a fogócskákra a Károlyi kertben, még a mosdóra is! Annyira jó élmény volt, hogy a WC, a mosdókagyló pici volt, a saját méretünkhöz igazítva, nem óriási, mint mindenhol máshol. Nagyon jó lenne, ha minél több ovisnak hasonlóan jó élményt jelentene az óvoda.

 

Mit gondolsz a társadalmi felelősségvállalásról?

Úgy gondolom, hihetetlen ereje van az egymásra figyelésnek, a jobbító szándéknak. Sok-sok közösség tagjai vagyunk a mindennapjaink során, számomra az egyik ilyen nagy közösség, amely az én életemben is fontos, hogy a szülők közé tartozom. Ennek a közösségnek pedig talán a legfontosabb, hogy a gyermekeit biztonságos, szerető környezetben tudhassa. Éppen ezért is vállaltam az újHÁZ Centrum felkérését, hogy legyek a Pöttöm Fürdő Program nagykövete, hiszen ezzel a kezdeményezéssel éppen ez a hálózat célja.

 

Mit gondolsz, mekkora érdeklődés várható a Pöttöm Fürdő Programra?

Óriási! Ha csak abból indulok ki, hogy a fiaméknál az általános iskolában milyen hatalmas problémát jelentett a leamortizált mosdó kérdése...Arra gyűjtött az iskola, hogy a helyiséget renoválni tudja. Biztos vagyok benne, hogy sok óvodában a már elöregedett, tönkrement mosdót nem tudják rendbe hozni. Most itt az alkalom, hogy megragadjanak egy kínálkozó lehetőséget. Remélem, minél többen élni fognak a pályázat lehetőségével.

 

A rajzpályázat elbírálása nagy kihívás elé fog állítani titeket. Számodra mi lesz az értékeléskor a legfontosabb szempont?

A kreativitás. Nagyon izgalmas kérdésnek találom azt, hogy egyáltalán mit mernek megálmodni a gyermekek, hogy kinek, mi él a fejében a mosdóval kapcsolatban. Minden óvodapedagógust arra buzdítanék, hogy a gyerekeknek azt javasolják, hogy tényleg engedjék szabadjára a fantáziájukat, mert abból lehet, hogy valami olyan újítás is megszülethet, amire még mi felnőttek sem gondoltunk volna.

 

Az óvodák 2018. június 30-ig pályázhatnak, hogy elnyerjék az újHÁZ Centrum egymillió forintos támogatását. A pályázóknak egy, az óvodások által közösen rajzolt képet kell beküldeniük, amely álmaik ovis mosdóját ábrázolja. Az intézmények a képeket a www.facebook.com/pottomfurdoprogram oldalra tölthetik fel, ahol bárki szavazhat rájuk. A tíz legtöbb voksot begyűjtő óvoda színes kültéri újHÁZikó játszóházat kap ajándékba.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >