Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Egyedüli magyarként a tengeren Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2018. június 22.
ImageEgy székesfehérvári fiatalember is tagja volt annak a csapatnak, amely hazánkból egyedüliként indult el a 33. Nemzetközi Brindisi–Corfu Regatta versenyen. A baráti társaság pedig nemcsak rajthoz állt, hanem teljesítette is a távot, s a több, mint száz indulóból abszolútban a 22. helyezést szerezte meg.

 

Egy nap alatt 120 tengeri mérföldet kellett megtennie Brindisiből indulva és Korfut megcélozva a Nemzetközi Brindisi–Corfu Regatta versenyzőinek. Az 1986-ban útjára indított versenyen idén is egyetlen magyar csapat érezte magát eléggé felkészülve arra, hogy vitorlát bontson. Ennek tagja, Séllei Norbert tavaly már színes beszámolót osztott meg velünk a viadalon való szereplésükről.

 

Egyedüli magyarként a tengeren
Magyarok szelték a habokat Brindisiből indulva és Korfut megcélozva

 

Akkor kategóriájukban győztek a magyarok, összesítésben a nyolcadik helyen futottak be, az ORC számokat figyelembe véve pedig a 127 induló hajóból a 40. helyezést szerezték meg. 2017-ben 127 hajó állt rajthoz, s végül 113-an futottak be. A magyar csapatot Séllei Norbert (Székesfehérvár), Noll Gergely és Stámusz Márk (Komárom megye), Bodrogi Zsolt (Veszprém megye) és a csapatfőnök-tulajdonos, Simó Béla (Somogy megye) alkotta.

A nemzetközi érdeklődés idén sem csappant meg a verseny iránt, s most is jóval 100 felett volt az indulók száma.

 

Egyedüli magyarként a tengeren
Idén is rengeteg hajó indult el a versenyen

 

Hazánk fiai most is Lolitával (csodás vitorlásukkal) vágtak bele a kalandba, bár szinte az utolsó pillanatig volt némi feszültség és aggodalom bennük, hiszen úgy tűnt, hogy csak Simó Béla és Séllei Norbert tudja vállalni a küldetést, és négykezes kategóriába sorolják őket. (Ami eléggé megterhelő versenyt hoz, mivel csupán kettejük között oszlanak meg a feladatok. – Idén is volt pár olyan hajó, amely két fővel a fedélzetén indult el.) Végül Both Péter is csatlakozott hozzájuk, akivel már tavaly is vitorláztak párszor a Balatonon.

A munka viszont így is sokkal több volt, mint a múlt évben – a létszámból adódóan -, és eléggé lefáradtak a legények. A rajt sokkal erősebb, szelesebb volt a tavalyikhoz képest (ráadásul szembeszél fújt), és a rajt helyszíne is módosult: a kikötő szájánál jelölték ki, s mivel egy szűk bejáratú kikötőről van szó, nagyon kellett helyezkedni a pozíciókért.

 

Egyedüli magyarként a tengeren
Lolita vígan szelte a habokat

 

Norbert elárulta, hogy a csodálatos Brindisi környezet teljesen elvarázsolta őket, ami megadta a tökéletes alaphangot az úthoz. Az összhang tökéletes volt társaival, nagyon jól együtt tudtak dolgozni. A nehézséget neki az éjszakai ébrenlét okozta. Délben rajtoltak, s másnap 16 óra körül értek be a célba, addig felváltva próbáltak meg aludni (ami persze a körülmények és a versenydrukk miatt nem sikerült).

Persze, izgalmakban sem volt hiány: egy félszeles menetben olyan erő összpontosult a vitorlára, hogy eltört az orrsudár! - Az orrsudár tulajdonképpen egy rúd, ami túlnyúlik a hajón, meghosszabbítja a testet, s ehhez van rögzítve a vitorla. A vitorla másik sarka az árbóc csúcsához van kötve, a harmadik sarokkal pedig azt lehet szabályozni, hogy mennyire legyen nyitott.

 

A cikk teljes hosszában elolvasható az alábbi linkre kattintva:

http://fmc.hu/2018/06/19/egyeduli-magyarkent-a-tengeren/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >