Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Nyáresti piknik Mozarttal, reneszánsz és barokk dallamokkal
Nyáresti piknik Mozarttal, reneszánsz és barokk dallamokkal Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2018. június 27.
ImageAz Alba Regia Szimfonikus Zenekarral piknikezhettek tegnap a zeneszerető fehérváriak. A Csónakázó-tó partján Mozart muzsikájával kezdődött az este, amit reneszánsz, barokk és verbunkos dallamok követtek. Sok finomság mellett, könnyed beszélgetések közben élvezték a kilátogatók a gyönyörű környezetet, a nyáresti hangulatot.

 

Piknikre hívta kedden a zeneszerető városlakókat az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Csónakázó-tó partján előkerültek a plédek, a kiskosarak, a vendéglátók pedig sok-sok finomsággal várták az érdeklődőket. A kis színpadon a város zenekarának tagjai a kedvenc zeneszerzőik műveiből adtak ízelítőt a közönségnek. Mozart Esz-dúr triója után felhangzottak Pietro Bono reneszánsz dallamai két fagottal és két fuvolával, majd Witt francia barokk zenéje és az 1800-as évek elejéből egy prímás verbunkos.

A zenekar igazgatója, ifj. Major István a közönségnek elárulta, hogy a piknik ötlete Selmeczi Gábor koncertmester fejéből pattant ki: hogy az éves társulati ülés után együttzenéléssel, házimuzsikával ünnepeljenek.

„A zene a hangszerek imája. (…) Egy olyan élménynek vagyunk a részesei, amit nem lehet otthon átélni. Külön atmoszférája van egy hangversenyteremnek. Amikor megszólal a zene, akkor az valahogy bekúszik az ember bőre alá, akkor a lelkében megnyílnak olyan ajtók, amikről azt hitte, talán soha nem fognak megnyílni, ami fáj, az tovább nem fáj, az öröm pedig nagyobb lesz.”  – fogalmazott Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő köszöntőjében a zenéről mint közösségi, katartikus élményről, és örömét fejezte ki, hogy sokan kilátogattak erre a rendezvényre. A város döntései közül – mondta – kiemelkedően fontos, hogy 2015-től önállóvá vált az Alba Regia Szimfonikus Zenekar.

A közönség elé lépett idősebb Major István is – aki a több mint száz éves zenekar életéből több évtizedet töltött zenéléssel –, és az emlékeit elevenítette föl. A székesfehérvári zenetörténelem legnagyobb nevei közül Arányi-Aschner Györgyről, Botvay Károlyról, Borlai Rudolfról és Ella Istvánról is mesélt a piknikre látogatóknak. Azt fogalmazta meg, hogy a jövő építése 2015-ben kezdődött el az önállóvá válással, és dicsérte a jelenkor zenei szakembereit, művészeit, akik ennek a hosszú útnak méltó, kiváló folytatói.

A zenekar már készül a jövő évad Farkas Ferenc Hangversenysorozatára, az Alba Regia Pikniken bérleteket sorsoltak ki azok között, aki megosztották a zenekarral ötleteiket, javaslataikat: 2018-19-es bérletet nyert Solti Dénes, Nemes Dóra és Borbélyné Kiss Erzsébet.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >