Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Pattoghat a labda a Széna téren! - Elkészült a csarnok
Pattoghat a labda a Széna téren! - Elkészült a csarnok Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. június 27.
ImageElkészült Székesfehérvár vadonatúj sportlétesítménye, a Széna téri sportcsarnok. A létesítmény rekordidő alatt, egy éven belül épült az általános iskola mellett. A júliusi öttusa EB-vel nyitják meg, ez lesz itt az első hivatalos esemény. A csarnok helyet ad testnevelésóráknak, iskolai ünnepségeknek, és nem utolsó sorban a Köfém SC utánpótlásképzésének.

 

Évtizedek óta várt beruházás valósult meg a Széna Téri Általános Iskolához épített 1000 m2-es sportcsarnokkal. A fejlesztés a Köfém SC beruházásában, közel 726 millió forintból épült meg egy év alatt. Az elnyert TAO-s pályázati forrást Székesfehérvár Önkormányzata több mint 220 millió forintos önerővel egészítette ki. A tornateremben helyet kapott egy szabvány méretű, 20x40 méteres kézilabdapálya és egy több mint kétszáz fő befogadására alkalmas lelátó is. A létesítményt bejáráson tekintették meg az önkormányzat, az iskola, a kivitelezők és a sportszakma képviselői.

„Az iskolán kívül a város is büszke lehet a beruházásra. A használatbavételi engedélyeztetések folyamatban vannak.” – hangsúlyozta a bejáráson dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette: „Érdemes kalapot emelni az előtt, hogy a beruházás ilyen határidővel és magas minőségben elkészült. A kézilabda-utánpótlást és a Széna téri iskolát kiszolgáló épületben az első hivatalos esemény a júliusi felnőtt öttusa Európa-bajnokság lesz, gyakorlatilag ez lesz a nyitóesemény a csarnokban.” 
A városvezető köszönetét fejezte ki a Köfém SC-nek, amely ötletgazdaként és a társasági adókedvezményhez kapcsolódó pályázóként felvállalta a csarnok építését, annak teljes körű lebonyolítását. Ugyancsak megköszönte a kivitelező Orinoco Kft. és minden közreműködő munkáját. 

„A Széna téri iskolások, pedagógusok és szülők évtizedes álmát valósítja meg az új csarnok. 21. századi körülmények között tarthatjuk a mindennapos testnevelésórákat, és végre mind a 640 gyerekünk együtt tudja tölteni a nagy iskolai rendezvényeket.” – emelte ki Minárikné Ambrus Magdolna, az iskola igazgatója.

Területi önkormányzati képviselőként Deák Lajosné arról szólt, hogy a csarnok nagyban szolgálja a székesfehérvári gyerekek egészségre nevelését.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >