Idén több mint hétezren vetették bele magukat a vízbe Révfülöpnél, hogy átússzanak a tó túlsó partjára. Az 5,2 kilométeres távot átlagosan három óra alatt teljesítették a versenyzők, akiket igen erős hullámzás fogadott. Valaki a bakancslistájáról akarta kipipálni ezt a próbát, s akadt, aki a vízzel szembeni félelmét szerette volna leküzdeni az úszással.

Az időjárási előrejelzések miatt a szervezőbizottság július 14-re halasztotta az idei Balaton-átúszást. Azt már előre tudni lehetett, hogy a táv egésze alatt erősen hullámzó víz fogadja majd az úszókat, így igencsak bátor volt az, aki nyílt vízi tapasztalat nélkül vágott neki az 5,2 kilométernek. A szeles időjárási viszonyok miatt – is – az úszófolyosó mentén 50 méterenként vitorlásokba kapaszkodhattak azok, akik elfáradtak, vagy feladták a versenyt.

A vízben láthattunk profi sportolókat és amatőröket is. Volt, aki sokadszorra ugrott a vízbe, s akadt, aki most először szánta rá magát arra, hogy ily’ módon (is) megmérettesse magát. Ott volt például a székesfehérvári Kovács Bernadett, aki a vízzel szembeni félelmét akarta így leküzdeni.

„Azért neveztem az átúszásra, mert van egyfajta félelmem a vízbefulladással kapcsolatban. – mesélte. – Le akartam győzni, mert nem akarok a félelmeim rabja lenni örök életemben, és várni, hogy elmenjen az életem úgy, hogy nincsenek élményeim. Másrészről meg bakancslistám részévé vált, mert Szatzker Csaba barátom megkért rá egy éve, és az ember nem sokszor tud nemet mondani az ilyen kihívásokra, főleg, ha sportol!”

A fiatal lány - félelmei ellenére - egyszer sem pánikolt be az úszás során, s egyetlen percre sem jutott eszébe feladni a versenyt. Ebben persze segítették pozitív gondolatai is: végig mantrázta őket, kiváltképp, amikor épp nehéz pillanatokat élt át.

„Az eleje mondhatni könnyű volt – emlékezett vissza Berni. – Energiatakarékosan úsztam, mindenfajta megerőltetés nélkül. Az első bóját talán 1,5 km-nél vettem észre. Úgy 2 km-től kezdett nehezedni a pálya. Jöttek az egyre nagyobb hullámok, s igencsak ellenünk dolgoztak. Volt, amikor a ritmust elvesztettem, és a kelleténél több vizet nyeltem, de tudtam, hogy észnél kell maradnom, és vissza kell rázódnom a ritmusomba. Egybeolvadtam a hullámokkal, levegőt is akkor vettem, amikor azok már túljutottak rajtam. Csiki-csuki játék volt ez. Nagyobb odafigyelést igényelt, de ki lehetett számítani."

"A következő bóját 3,5 kilométernél pillantottam meg. Ott ki is szálltam a vízből az egyik hajóra. Úgy éreztem, hogy pihennem kell. A Balatoni Kalózok hajójára szálltam fel, ahol az ételen kívül pálinkával is kínálták az átúszókat. Roppant jó dolognak tartottam, hogy akkor dobták fel az emberek hangulatát, amikor már a fáradtság jelei igencsak észlelhetőek voltak. A nagy hullámok 4 és fél kilométer után mérséklődtek. Az 5 kilométeres bóját elhagyva aztán annyira elfáradt a kezem, hogy úgy éreztem, nem közeledik a cél. Egy kajakos felajánlotta a segítségét és a kajakjára kapaszkodva úgy 50 métert vitt, amíg le nem ért a lábam. Furcsa érzés volt újra szárazföldön lépkedni. Az utolsó 100 méteren már gyalogoltam. Akkor eszembe jutott Morgan Scott Peck gondolata, mely szerint: "A bátorság nem azonos a félelem hiányával. Az bátor, aki a félelem ellenében és ellenére is képes cselekedni, kilépni az ismeretlenbe, legyőzve a félelem keltette ellenállást." A parton aztán ment a pacsi a barátomnak, Csabának. Mi sose úsztunk nyílt vízben, nem tudtuk, hogy mire számítsunk. Most már tudjuk. Nem könnyű, küzdős, de teljesíthető!”

Kovács Bernadett és Szatzker Csaba

A Bernadett által említett Szatzker Csaba neve ismerős lehet olvasóim számára. Ő az, akit nap mint nap láthatunk Székesfehérvár-Kincsesbánya között futni a rekkenő hőségben, a szakadó esőben s a vacogtató hidegben is. Futva jár ugyanis dolgozni. 12 órás munka után nem retten meg az időjárás változékonyságától sem, csak szeli a kilométereket, s integet a mellette elsuhanó autósoknak, buszoknak.

A cikk teljes hosszában elolvasható az alábbi linkre kattintva:

http://www.fmc.hu/2018/07/17/ami-a-bakancslistarol-nem-hianyozhat-balaton-atuszas/