Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Látványos küzdelmek a Korzón
Látványos küzdelmek a Korzón Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2018. július 23.
ImageKomoly csatákat, látványos mérkőzéseket és közönségsikert hozott Velencén a VII. Profi Kempo Gála. A Korzón mintegy ezer néző tapsolhatott a kemény pofonoknak és rúgásoknak, az igen férfias összecsapásoknak. Az egyik legkomolyabb harcot a Fehérvári Profi Kempo Akadémia színeit képviselő, velencei illetőségű - így duplán is hazai közönség előtt szereplő - Krausz Bence vivta a debreceni Muzsnay András ellen. A publikum komoly biztatása mellett Krausz hatalmas csatában, megérdemelten győzött.

 

 

 

 
 
- Kemény ellenfél volt a debreceni srác, boldog vagyok, hogy végül örömet tudtam okozni a közönségnek. Hosszú felkészülés után jól éreztem magam a ringben, jól sikerült a formaidőzítésem. Köszönöm a segítséget Takács Attilának, Baricz Máténak és Szinável Sándornak, akik a nehéz ráhangolódási időszakban végig segítettek. - mondta Krausz Bence.
 
 
 
 
 
 
 
Takács Attila 71 kg-os tanítványa mellett a PKA részéről még Baricz Máté és Lamik Armand lépett kötelek közé, de egyikük sem tudott nyerni, mint ahogy a kápolnásnyéki Szombati Gergő sem. Mindannyian helytálltak, de ez most kevésnek bizonyult. 
 
 
 
 
 
A két sárosdi harcos közül Kugler András legyőzte a budapesti Jerger Barnabást, Tóth Ádám viszont kikapott a pécsi Budai Richárdtól. 
 
 
(Fotó: Igari Balázs)

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >