Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Családokat, gyerekeket táboroztat idén is az öreghegyi karitász
Családokat, gyerekeket táboroztat idén is az öreghegyi karitász Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. július 24.
ImageIdén is megszervezi nyári táborait a hátrányos helyzetű gyerekek, családok számára a Székesfehérvár-Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportja. A plébánián és a Balatonnál egy-egy hétre biztosítják számukra a tartalmas, kulturált kikapcsolódást az ellátással együtt. A fehérvári napközis táborban ma dr. Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok tett látogatást.

 

Az öreghegyi karitászcsoport 17. alkalommal szervezte meg idén nyári táborait többségében egyszülős családok és nagycsaládok számára. A kezdeményezés megvalósítására pályázati forrásokból és önkormányzati támogatásokból nyílik lehetőség évről évre.

A plébánián nagyon szép, rendezett kertes környezetben, kitűnő hangulatban, minőségi ellátással zajlik a napközis tábor, melyben idén 37 gyermek vesz részt, jöttek testvérpárok is. – mondta Kádár Sándorné, a karitászcsoport vezetője. Naponta 8.30-tól vannak a táborban az 1-7. osztályos gyerekek, a reggelit követően érdeklődésüknek megfelelően többféle foglalkozásba kapcsolódhatnak be. A plébánia egy csendes helyiségében drámajáték zajlik drámapedagógus vezetésével, a központi nagyteremben számos asztalnál különféle kézműves praktikákat tanulhatnak a gyerekek, míg az udvaron bekapcsolódhatnak a cserkészek játékaiba. A szervezők ügyelnek arra is, hogy a táborozóknak életkoruknak megfelelő elfoglaltságot biztosítsanak. Az ebédet a Zentai Úti Általános Iskolában kapják, ezt követően a gyerekek szülői engedéllyel egyedül hazamehetnek, vagy a szervezők vigyáznak rájuk, amíg a szülők értük jönnek.

Örömét fejezte ki a táborok megvalósítása kapcsán dr. Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok, aki több képviselővel együtt évek óta támogatja a kezdeményezést,  és rendszeresen meg is látogatja a táborozókat. Mint fogalmazott, a napközis tábor nagy segítséget jelent a szülőknek, a családoknak. A gyerekeknek pedig nem pusztán csak felügyeletet biztosítanak, hanem szakértelemmel foglalkoznak is velük, tanítják őket.

A vakáció augusztusban egyhetes családi táborozással folytatódik Balatonszárszón, ahol a szülők és a nagyszülők is részt vesznek. Ősszel pedig ismét lesz családi délután műsorral, uzsonnával, játékokkal a karitászcsoport szervezésében.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >