Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Holnap kezdődik a XXI. FEZEN Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2018. július 24.
ImageA még épülő helyszínen tartott sajtótájékoztatót a holnapi kapunyitás előtt Kovács Antal főszervező és Mészáros Attila alpolgármester a XXI. Fezen Fesztiválról. A négynapos rendezvényre már elfogytak a kempingjegyek, a diákjegyek és a felnőtt bérletek, de napijegyek még kaphatók. A tegnap tett bejelentés kapcsán – miszerint a Pitbull Produkció lemondta a fellépését – a szervezők a szombati napijegyesek kompenzációjáról is beszéltek.

 

Szerdán reggel 10.00 órakor megnyitja kapuit a beköltözők és a napi vendégek előtt is a XXI. FEZEN Fesztivál. A négynapos rendezvényre hetekkel ezelőtt már elfogytak a diákjegyek, a napokban pedig elkelt az összes kempingjegy és bérlet.

A tegnapi, országosan is nagy port kavart bejelentés kapcsán – miszerint a Pitbull Produkció lemondta az európai koncertállomásait, így a FEZENT is – Kovács Antal főszervező elmondta, hogy a menedzsmenttől nem kaptak semmilyen indoklást. „Nagyon szerencsétlen helyzet, amikor a fesztivál kezdete előtt két nappal az egyik húzónévként szerződtetett előadó lemondja a fellépését. Azon dolgozunk, hogy megpróbáljuk pótolni, jelenleg három előadóval folytatunk már előrehaladott tárgyalásokat. Minden fesztiváltól szokatlan módon azt a döntést hoztuk, hogy a szombati jegyekkel minden egyéb napot ingyen látogathatnak a vendégeink. Talán így a maradék 120 produkcióból is tud találni magának a szombati napra jegyet váltott vendég kedvező programot.” - tette hozzá Kovács Antal. A szombati 10.00 órás nyitástól egészen a vasárnap 12.00 órás zárásig lesznek programok a helyszínen.

Az újítások kapcsán beszámoltak róla, hogy a fesztivál vérkeringésébe hagyományteremtő szándékkal bekerültek a folklór-világzene, és az amatőr színházi műfajok. A szervezők a Budai Fonó Zeneházzal együtt dolgozva alakították ki az új programokat, így sikerült szerződtetni például Boban Markovicot, vagy a Csík zenekart is. Látható lesz idén ültetett színházi produkció, fényfestés, és aki kedvet kap, részt vehet a hajnalig tartó táncházban is. Új helyszín a Reaktiváló, amely teljesen unikális a fesztiválok világában. Itt ötvözik a szervezők a sportból, egészséges életmód-tanácsadásból álló programokat, melyeken érvényes belépővel ingyenesen lehet majd részt venni. A jóga és spinning edzések mellett szerveznek például újraélesztési bemutatót és tanfolyamot is. „Könnyű- és rock zenei fesztivál révén persze el kell mondanom, hogy a fekvőtámasz-verseny fődíja sör lesz!” - jegyezte meg Kovács Antal.

A FEZEN csapata és előadói is – köztük például Rúzsa Magdi, a WellHello, Dj Bobo, Depressio – közösen jótékonysági gyűjtést szerveznek a Bethesda Gyermekkórház Égési Osztályának javára. A licitre bocsátandó gitárt az Ibanez hangszergyártó cég ajánlotta fel, és többek között Paul Gilbert (Mr. Big) és Herman Li (DragonForce) is dedikálni fogják. A gitár mellett egy mára kuriózumnak számító, még Videoton FC logós, FEZEN feliratú mezt is áruba bocsájtanak, amit a tavalyi bajnokcsapat a kézjegyével látott el. A licitet a szervezők a Vatera oldalán indítják.

Mészáros Attila alpolgármester a nyitás előtt egy nappal elmondta, hogy városmarketing szempontból is nagyon fontos ez a már huszonegyedik alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál. „Kifejezetten nagy öröm számomra, hogy a szervezők mindig figyelmet fordítanak arra, hogy a nagy előadók között helyet adjanak a fehérvári érdekeltségű zenekaroknak is, így idén a 21 Gramm Akusztik is koncertezhet a nyitónapon…. Minden évben elmondom, hogy kérjük a fesztiválra ki nem látogató, de a hanghatásokat otthonukban tapasztaló lakosok türelmét és megértését ebben a négy napban.” - fejezte ki köszönetét a környékben élők felé az alpolgármester.

Naponta több tízezer ember közlekedik majd a környéken, éppen ezért a szervezők arra kérik a fesztiválozókat, hogy lehetőleg az Új Váralja sor felőli bejáratot használják, mivel a MÁV–felüljárónál torlódásokra lehet majd számítani!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >