Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Holnap eldől, mit ér a Vidi Európában
Holnap eldől, mit ér a Vidi Európában Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2018. július 31.
ImageAz első, idegenbeli találkozón a múlt héten 0-0-ás döntetlent harcolt ki a hét (!) brazil focistával felálló bolgár Ludogorec otthonában a MOL Vidi FC a Bajnokok Ligája 2. selejtező körében. A visszavágóra szerdán 20.00 órakor a felcsúti Pancho Arénában kerül sor.

 

 

A kecsegtető helyzet ellenére semmi sem dőlt el, mivel a továbbjutáshoz gól is kellene rúgni, márpedig a bulgáriai összecsapáson sok mindent láthattunk a piros-kék együttestől, csak gólveszélyes támadásokat nem. A védekezés rendben volt, ám ez a magyar bajnok közönsége előtt is kevés lehet, ha nem lő gólt, gólokat a csapat. Akárhogy is lesz, a tét nem kicsi, ugyanis egyértelműen ez a meccs fogja igazán "beárazni" a jelenlegi magyar klubfocit és a Vidi értékét Európában.

 
A Ludogorec rutinos, kiváló csapat, jóformán csak nevében bolgár, hiszen éppen egy komplett kezdőcsapatra való külföldi (elsősorban brazil, illetve honosított brazil) játékosa van, megjárta már a BL és az EL csoportkörét is, azaz pont ott tart, ahol a Vidi is szeretne. Mindent mérlegre téve - legyen akármi a vége -, az már az első találkozó után látszott, hogy ehhez a szinthez még "gyúrnia" kell egy kicsit a fehérvári alakulatnak. A jelenlegi keret nem BL-szinten mozog. Ettől persze a bravúr összejöhet, s ezért szurkoljunk is erősen a Nikolics-gárdának!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >