Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Krokodil és fűzfakard
Krokodil és fűzfakard Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2018. augusztus 01.
Csuhédíszek, míves mézeskalácsok, agyagedénykék és képek, gyöngyékszerek készültek ma az árnyat adó nagy fák alatt kialakított kézműves udvarban a Bregyó-közben. A Napraforgó tábor mintegy kétszáz diákja ismerkedett a népi mesterségekkel a Fehérvári Kézművesek Egyesülete tagjainak vezetésével.

 

 

Ötödik hetéhez érkezett a Napraforgó Városi Napközis Tábor. A Bregyó Sportcentrumban számos sportprogramot, különféle kreatív foglalkozásokat, interaktív bemutatókat kínálnak a nyári szünetben hat héten át a gyerekeknek, akikkel helyi pedagógusok táboroznak. Az első héten közel négyszázan, majd ezt követően kétszázas heti létszámmal zajlottak a tábor mindennapjai.

Az általános iskoláskorú diákok most a népi mesterségekkel ismerkedhettek meg. A Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjai lelkesen és kedvesen mutatták meg, hogyan kell bánni a különböző anyagokkal, hogy abból az aprólékos munkának köszönhetően valami szép alkotás szülessen. A gyöngyfűzés, a hímzés, a mézeskalács díszítés és a csuhédísz készítés inkább a lányok terepe volt, vitézi és szamurájkardot pedig jobbára a fiúk faragtak. Az agyagozó és bőrös asztalnál azonban közösen készültek a tálkák, képek, medálok, krokodilt és medvét ábrázoló szobrocskák. Különleges, egyedi telefontokok és kistáskák születtek a gyerekek fantáziájának és ügyességének köszönhetően.

A hét további részében lesz még honvédelmi és közlekedésbiztonsági bemutató, prevenciós fejlesztő programok, és a 10 éves kor feletti korosztálynak légpuskalövészet is. A Napraforgó Városi Napközis Tábor utolsó, augusztus 6-10-ig tartó turnusára augusztus 1-jén, szerdán 10.00 óráig lehet jelentkezni személyesen a Bregyó Sportcentrumban, vagy a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges   e-mail címen.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >