Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Hétfőn és kedden aszfaltoznak a Széchenyi úton és a Vörösmarty téren Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2018. augusztus 03.
ImageFolytatódik a Vörösmarty tér és a Széchenyi út burkolatának felújítása. A beruházás következő fázisában aszfaltozási munkálatok miatt hétfőn és kedden forgalomkorlátozásokat, útlezárásokat vezetnek be két ütemben a Széchenyi út Horvát István út – Balatoni út, valamint a Vörösmarty tér Balatoni út – Budai út közötti szakaszán. A lezárások érintik a menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratok útvonalát és megállóhelyeit.

 

 

Júniusban kezdődött meg a Vörösmarty tér és a Széchenyi út burkolatának felújítása, a munkavégzés során az ütemezéseknek megfelelően vezetnek be forgalomkorlátozásokat.

A beruházás következő fázisában aszfaltozási munkálatok miatt forgalomkorlátozások, útlezárások kerülnek bevezetésre a Széchenyi út Horvát István út – Balatoni út közötti szakaszán, valamint a Vörösmarty tér Balatoni út – Budai út közötti szakaszán. A korlátozások augusztus 6-án, hétfőn reggel 5 órától augusztus 8-án, szerdán reggel 5 óráig, két ütemben lesznek érvényben.

Augusztus 6-án, hétfőn reggel 5 órától augusztus 7-én, kedden reggel 5 óráig az I. ütemben
:  
- lezárják a Széchenyi út Horvát István út – Balatoni út közötti, Piac tér irányába vezető szakaszát, valamint a Vörösmarty tér Balatoni út – Budai út közötti szintén Piac tér irányába vezető szakaszát
- a Balatoni útról nem lehet balra kanyarodni a Vörösmarty tér irányába, valamint a Budai útról a Balatoni út irányába, illetve a Budai útról a Sütő utca irányába, egyenesen sem lehet továbbhaladni
- a Piac tér felé a Horvát István úti csomópont irányából  gépjárművel a Horvát István út – Prohászka Ottokár út – Budai út útvonalon lehet közlekedni
- a Prohászka O. útra történő balra kanyarodások biztosítására a Prohászka O. út – Horvát István út csomópontban ideiglenesen körforgalmat alakítanak ki, továbbá megengedett lesz a Prohászka Ottokár útról a Budai útra történő balra kanyarodás is
- a Vörösmarty téri szerviz út a Budai út irányából közelíthető meg  


Augusztus 7-én, kedden reggel 5 órától augusztus 8-án, szerdán reggel 5 óráig a II. ütemben
:  
- lezárják a Vörösmarty tér és a Széchenyi út Budai úttól a Horvát István út irányába vezető szakaszát
- a Piac tér irányából a Horvát István út, valamint a Balatoni út irányába a Budai út – Prohászka O. út – Horvát István út útvonalon lehet gépjárművel közlekedni
- a lezárás érinti a Vörösmarty tér – Balatoni út csomópont Balatoni úti ágát is, a Balatoni útról nem lehet kihajtani sem a Budai út irányába, sem a Széchenyi út irányába. A Balatoni út a Hosszúsétatérnél lezárásra kerül.


A lezárások érintik a menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratok útvonalát és megállóhelyeit.

Hétfőn:
- a Horvát István út irányába a Református Általános Iskola megállóhelyet NEM érinti az aszfaltozás, az ezen az útpályán közlekedő autóbuszok a szokásos rend szerint közlekednek
- a 10-es buszok Szedreskert felé a Balatoni út – Horvát István út  – Prohászka O. út  – Budai út  - Palotai út terelőútvonalon közlekednek, az Orsovai u. felé az eredeti útvonalon
- a külső végállomások irányába a 11-esek, 12-esek, 13-asok, 15-, 22-, 23-, 24-, 25-, 26-, 36-, 37-, 38-, 41-, 44-es buszok a Jancsár u. vagy vasúti aluljáró – Horvát István út – Prohászka O. út – Budai út  – Palotai út terelőútvonalon közlekednek
- a Jancsár utca felé a 22-, 23-, 24-, 25-ös buszok a Budai út vagy Várkörút felől a Prohászka Ottokár út – Horvát István út – Jancsár u. útvonalon közlekednek
- a 14-, 41-, 42-, 44-es buszok a Szedreskert vagy Csapó utca felől a Palotai út  – Széchenyi út  – Horvát István út  – Prohászka O. út – Budai út vagy Várkörút útvonalon közlekednek
- ideiglenes megállóhely kerül kijelölésre a Horvát István út Széchenyi út és Prohászka Ottokár u. közötti szakaszán mind kettő oldalon.

Kedden:
- a Piac tér felé vezető oldalon a Református Általános Iskola megállóhely újra működni fog, az ezen az útpályán közlekedő autóbuszok a szokásos rend szerint közlekednek
- a 10-es buszok Szedreskert felé a Horvát István út – Széchenyi út  – Palotai út terelőútvonalon, az Orsovai u. felé a Palotai út – Budai út  – Prohászka út  – Horvát István út  – Balatoni út terelőútvonalon közlekednek
- a 11-esek, 12-esek, 13-asok, 15-, 22-, 23-, 24-, 25-, 26-, 36-, 37-, 38-, 40-, 43-as buszok a Palotai út vagy a Budai út vagy a Várkörút irányából a  Prohászka út – Horvát István út terelőútvonalról tovább a Jancsár u. vagy a Vasútállomás vagy a vasúti aluljáró irányú eredeti útvonalon közlekednek
- ideiglenes megállóhely kerül kijelölésre a Horvát István út Széchenyi út és Prohászka Ottokár u. közötti szakaszán a belváros irányába eső oldalon


A menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratok a terelőútvonal valamennyi megállóhelyén megállnak.

A terelőútvonalakon megnövekedett gépjárműforgalom miatt torlódásokra, a menetidők megnövekedésre kell számítani. Kérik a lakosságot, a gépjárművezetőket, hogy az útvonalak megválasztásához vegyék figyelembe a korlátozásokat, a lezárásokat, valamint a tervezésnél figyeljenek a megnövekedett menetidőre. A Waze útvonaltervező alkalmazás használata a lezárások és a többi használó által küldött adatok figyelembevételével segítheti a leggyorsabb útvonal megtalálását.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >