Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Művészet és történelem az árkádok alatt
Művészet és történelem az árkádok alatt Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2018. augusztus 21.
Az Öreghegyi Mulatság keretében nyílt meg az a kiállítás, amely Székesfehérvár olasz testvérvárosának legszebb helyeit mutatja be. A tárlatot dr. Cser-Palkovics András polgármester és Simone Maccaferri, Cento alpolgármestere nyitotta meg.

 

 

Húsz évvel ezelőtt, augusztus 19-én írta alá Székesfehérvár és az olaszországi Cento a testvérvárosi szerződést. A két évtizede tartó szoros, barátságon alapuló együttműködés a gazdaság, a kultúra, a művészet és a sport terén is közelebb hozta egymáshoz a két város közösségét. E jeles évforduló ünnepén a Bory-várban nyílt meg az a fotókiállítás, amely Cento nevezetességeit mutatja be.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott az olasz delegációnak, hogy részt vesz a város legnagyobb ünnepi rendezvénysorozatán. Megköszönte a Bory-családnak, hogy a vár árkádos udvarán otthont adott e kiállításnak. Így az Öreghegyi Mulatság többezer résztvevője is betekintést kapott Cento városának művészetébe és történelmébe.

Köszönjük Székesfehérvár városának meghívását, azt a kedvességet és közvetlenséget, amellyel fogadtak bennünket, mondta Cento alpolgármestere. Simone Maccaferri hozzátette, az elmúlt két évtizedben számos alkalom nyílt egymás kultúrájának, tradíciójának megismerésére, és a testvérvárosi kapcsolat erősebbé tételére.
Ennek folytatását a jövőben is támogatja mindkét város vezetője.

A tárlat ajánlója:

Cento óvárosának központját a gyönyörűen ívelt árkádok jellemzik, amelyek egyszerre szolgálnak viszonyítási pontként és egyben kellemes menedéket is nyújtanak az idelátogatók számára. Az árkádok ívei között teljes körű bepillantást nyerünk a város művészetébe és történelmébe, és mint egy távcsőben kiemelkednek a végtelen fényes háttérbe vesző alakok körvonalai. Ezek a fényből árnyékba mosódó formák az olasz barokk fény-árny hatás mesterét, Giovanni Francesco Barbieri-t, vagy ahogy a centoiak ismerik Il Guercino-t idézik.

Az árkádok között kitekinthetünk a szélesebb tájra, ahol a határozott formák és az elmozduló, múlékony varázslatos sziluettek egy távoli hangulatot, köddé váló részleteket mutatnak. Cento műemlékei és a centoi táj nagy hatással voltak Il Guercino alkotásainak színvilágára és atmoszférájára. Il Guercino egyedülálló, intenzív, érzelmekkel teli festményei a centoi tájat, a város színeit, polgárait magasztalják és Cento-t a művészet fővárosává emelik.

Barna, okker, homok, terrakotta, vörösesbarna, agyag és mustár színek jelennek meg a város utcáin, mely színek ugyanúgy hozzátartoznak a város látványához, mint az árkádok harmonikusan váltakozó ívei és oszlopai, amint a járókelők csendesen elhaladnak alattuk, miközben felfedezik Cento legfőbb történelmi nevezetességeit.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >