Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Rajtra készen a fehérvári hokicsapat és a csarnok Nyomtatás E-mail
Írta: Somos Zoltán   
2018. augusztus 30.
ImageAhogy minden évben, ezúttal is nagy érdeklődés kísérte a fehérvári jégkorongklub szezonnyitó sajtótájékoztatóját, amely hagyományosan pár nappal előzi meg az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornát. A torna szeptember 1-jén kezdődik négy csapat részvételével. A tájékoztatón nemcsak a csapat terveiről hallhattunk, a jégcsarnokban végzett felújításokról is szó esett, és az új, multifunkcionális csarnok építésével kapcsolatban is szolgáltak információval.

 

 

Négy edzőmeccsen van túl a Fehérvár AV19, a nyári edzésmunka után lassan készen áll a csapat az új szezon kihívásaira. A szezonnyitó sajtótájékoztatón a klub és a város részéről megfogalmazódott a remény, hogy sikerül elérni az osztrák bázisú bajnokság, az EBEL rájátszását, ami a játékosok és a szurkolók legnagyobb vágya is.

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester, a klub állandó támogatójának számító város képviseletében kívánt sikeres idényt a csapatnak, amely minden évben meg tudja tartani szurkolói bázisát. „A szezon kezdete a város számára is mindig izgalmas, hiszen egy nagy népszerűségnek örvendő sportág kezdi az idényt. Ilyenkor sok kérdést kapunk a csapattal és legalább annyit a leendő új, jégkorong alapú multifunkcionális csarnokkal kapcsolatban is. Utóbbiról annyit, hogy reményeink szerint szeptemberben zárja a város a kivitelezői közbeszerzési eljárást, utána már konkrét időpontokról tudunk beszélni az építéssel kapcsolatban. De építés és fejlesztés ebben a régi csarnokban is történt, amiért köszönet illeti a Roneko Kft-t. Fontos elmondani, hogy ezek a fejlesztések teljes mértékben TAO-s forrásból valósulnak meg.” – emelte ki a polgármester. Hozzátette, a klub azért is rendkívül fontos a városnak, mert nemcsak egy csapatot jelent, hanem mögötte a teljes utánpótlást, amiből sok gyerek válhat sportolóvá, egészséges felnőtté. A Fehérvár AV19-nek sikeres szezont kívánt, felhívva a figyelmet arra: ne feledjük, most kell megalapozni, hogy a majdani új csarnokban is mindig sokan legyenek.

A szakmai munka felelősei közül Szélig Viktor, a klub menedzsere beszélt először, szót ejtve a hétvégi Ifjabb Ocskay Gábor Emléktornáról is. „Nem kis mozgás volt a kereten belül. Augusztus elején kezdtük a jeges felkészülést, négy edzőmeccset játszott a csapat. Összeállóban van az együttes, haladunk a célok megvalósítása felé. Idén is, mint minden EBEL-csapatnak a rájátszás elérése a célunk, jó lenne, ha remek közönségünk láthatna majd playoff-meccseket. Ellőttünk áll a tizedik emléktorna, amire igen színvonalas mezőnyt sikerült összehozni. Az olasz Asiago, a francia bajnoki döntős Grenoble és EBEL-riválisunk, a Medvescak Zagreb jön el. Számunkra az emlékezés és a felkészülés szempontjából is nagyon fontos a torna, igyekszünk minél komplexebb játékot mutatni már.”

Szélig Viktor elmondta, idén is lesz az emléktornára készített speciális mez, amelyre majd licitálhatnak a szurkolók. A hétvégi torna mindkét napján a második meccset (szombaton 19.15-kor, vasárnap 18.15-kor) játssza a Volán a televíziós közvetítés miatt. Utána az EBEL-rajt előtt még a most létrehívott Szuperkupa keretében a MAC ellen játszik meccset a Fehérvár AV19.

Hannu Järvenpää, a Ferhérvár AV19 vezetőedzője viccesen azzal kezdte, sajnos keddi napokon sosem jó a magyarja, ezért angolul szólt a jelen lévőkhöz. Komolyra fordítva ő is arról beszélt, hogy egyre jobban összeáll a csapat. „A németországi tornán két mérkőzést játszottunk és nagyot léptünk előre. Napról napra szeretnénk egyre jobbak lenni, még nem vagyunk készen, de a szezon rajtjára készen fogunk állni. Sajnos vannak sérültjeink a felkészülés eleje óta, de mindig az aktuális csapatnak kell a legjobban teljesíteni, ennek jegyében játszunk majd szombaton az olasz Asiagóval. Nagyon várom, hogy jégre léphessünk hazai pályán és ugyanolyan kellemetlen ellenfelei legyünk a riválisoknak, mint mindig is szoktunk.” – mondta a finn szakember.

A játékosokat Kóger Dániel csapatkapitány képviselte az eseményen, aki annyit tett hozzá a fentiekhez, hogy számukra szinte létkérdés a rájátszás elérése. „Egy játékos életében a szezon akkor ér valamit, ha rájátszásban szerepelhet. Ezen dolgozunk évek óta, tavaly közel jártunk hozzá, bízom benne, idén annyira összeállunk, hogy a végén tényleg odaérünk. Különben szinte feleslegesnek éreznénk a szezont. Múlt hét végén a német csapatokkal fel tudtuk venni a versenyt, lépésről lépésre haladunk és az emléktorna is kiválóan szolgálja majd a felkészülést. Mindenki jó állapotban van, keményen készült, izgatottan várjuk a szezonrajtot!”

A szakmai kérdések után természetesen az anyagiakról is szó esett, Gál Péter Pál klubelnök szerint tudják tartani a korábbi szintet. Kiemelte, a jegyértékesítés ismét nagyon fontos, már most hozzájuthatnak belépőikhez egész idényre a szurkolók. „Örömteli, hogy a város továbbra is hosszú távú és nagyon korrekt partnerünk. Sikerült megtartanunk a szponzori hátteret is, sőt, vannak újabb érdeklődők támogatói szándékkal. A jegy- és bérletértékesítés továbbra is nagyon fontos számunkra, ezt a héten meg is kezdtük és kérjük szurkolóinkat, jöjjenek és vegyék a bérleteket. Erre immár online lehetőség is van. A bérletek már a hétvégi emléktornára is érvényesek! Örömteli hír, hogy nemcsak ezt a tornát közvetíti majd a televízió, hanem az EBEL-meccseket is, a szövetséggel együtt értékesített médiacsomag keretében a Digi Sporton lesznek láthatóak a mérkőzések. Amelyeket eddig nem közvetít tévé, ott a célunk színvonalas online streamen történő, többkamerás, modern közvetítés.”

A klubelnök kiemelte, részben éppen a televíziós és online közvetítések miatt voltak rendkívül fontosak azok a fejlesztések, amelyeket most bejelenthettek. „A szövetséggel együtt újítottuk meg a hangosítási rendszert. Két új ledfal is kihelyezésre került a csarnok két végében, leváltva a réges-régi eredményjelzőt. A TAO-támogatást kihasználva a klub megújította a palánkrendszert, amely szintén már több mint húszéves volt. A legnagyobb felújítás pedig a világítás teljes cseréje, amit a Roneko Kft-nek köszönhetően valósíthattunk meg.” – mondta Gál Péter Pál.

Hogy pontosan mit is jelent ez a felújítás, arról Nemes Ferenc, a kivitelező cég ügyvezetője beszélt. „A korábbi világítás valóban nem felelt meg a modern előírásoknak. 2000 lux horizontális és 1200 lux vertikális világítást valósítottunk meg. Utóbbi a televíziós kamráknak fontos. LED-lámpák mellett döntöttünk, 140 darabot szereltünk fel, ezeknek 36 funkciójuk lehetséges, közülük többet már be is programoztunk. Lényegesen energiatakarékosabb lesz a világítás, a korábbi 2000 wattos lámpák helyett. Felszereltünk négy színes lámpát a játékoskijáróra irányítva, a sokféle szín közül a város, a csapat és az ország színeit programoztattuk eddig be. Végezetül a csarnok külső oldalán lévő lámpákat is lecseréltük LED-lámpákra, a bejáratnál is új lesz a világítás.”

Az új világításról rögtönzött bemutatót is tartottak a csarnokban. Fényorgona, zene, valóban a korábbinál sokkal jobb pályavilágítás és az új kijelzőkön vetített meccsjelenetek tanúsították, hogy komoly „ráncfelvarráson” esett át a fehérvári jégcsarnok belseje. Mindezt tehát hétvégén már a szurkolók is élvezhetik a szombaton 16 órakor, a Grenoble – Medvescak Zagreb mérkőzéssel kezdődő emléktornán.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >