Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Legemlékezetesebb pillanatom a Koronázási Szertartásjátékon!
Legemlékezetesebb pillanatom a Koronázási Szertartásjátékon! Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2018. szeptember 04.
ImageA Vörösmarty Színház esszépályázatot hirdet diákok, valamint felnőttek számára. A pályázat témája: Legemlékezetesebb pillanataim a Koronázási Szertartásjátékon.

 

 

A Koronázási Szertartásjáték útja 2013-ban indult azzal a gondolattal, hogy Árpád-házi királyaink életét kelti életre liturgikus királylegenda formájában. A produkció helyszíne is jelképes: a nézők a Nemzeti Emlékhelyen, a magyar uralkodók egykori koronázó - és temetkezési helyén láthatják a nagyszabású előadást. Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla és III. Béla után 2018-ban az Árpád-ház egyik legismertebb, leghosszabb ideig uralkodó királya, az Aranybullát kibocsátó II. András koronázási szertartását és életét vitte színre Szikora János rendező.

Ehhez kapcsolódóan esszépályázatot hirdetünk. Kíváncsiak vagyunk, hogy nézőinket a 6 meghatározó királyunk koronázását bemutató előadások között mely pillanatok ragadták meg a legjobban. Egy pályázaton belül akár több magával ragadó pillanatot is fel lehet idézni.

A pályaművek formai követelményei:

Terjedelmi megkötés nincs. Az elkészült esszéket e-mailben, személyesen, vagy postai úton is benyújthatják a pályázók. Kézírással lejegyzett esszé esetén kérjük, ügyeljen az olvashatóságra. A pályamunkáknál kérjük feltüntetni az alábbi elérhetőségeket:

  • Név
  • Kategória: diák / felnőtt
  • Telefonos elérhetőség, e-mail cím

A nevezés ingyenes.

A bírálat módja:

A beérkező pályaműveket egy öttagú zsűri bírálja el.

Díjak:

A pályázatokat feltesszük a facebook.com/koronazas oldalra is, ahol a legnépszerűbb, legtöbb szavazatot („Tetszik”) kapó esszé pályázója különdíjban részesül.

Az alkotókat a zsűri véleménye alapján kategóriánként, valamint a közönség szavazatai alapján a Vörösmarty Színház ajándékával jutalmazzuk, páros belépőjeggyel egy kőszínházi előadásra.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2018. szeptember 17. hétfő, 10 óra (Ezen időpont után nevezéseket már nem fogadunk.)

A nyertesek nevét a www.koronazas.hu weboldalon és a Koronázási Ünnepi Játékok hivatalos Facebook-oldalán hirdetjük ki 2018. szeptember 29-én.

A közönségszavazatokat előreláthatólag 2018. szeptember 20-27. között lehet leadni.

A pályázatok benyújtásának módja: a pályázatok a Vörösmarty Színház portáján (8000 Székesfehérvár, Fő utca 8.) adhatóak le személyesen vagy postán, míg e-mailen (ahol további információ is kapható) a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címen.

Egyéb feltételek és információk:

  • Kizárólag a Koronázási Szertartásjátékok témáját feldolgozó alkotásokkal lehet pályázni. 
  • Egy alkotó maximum 3, különböző témát feldolgozó alkotással pályázhat.
  • A beérkezett pályamunkákat csak akkor tudjuk elfogadni, ha szerepel rajta az alkotó neve, telefonszáma, vagy e-mail címe.
  • Fotózott, szkennelt küldött pályázattal nem lehet nevezni!
  • Az eredményhirdetést követően a pályázatokat nem áll módunkban visszaküldeni.
  • A pályázat kiírója a Koronázási Ünnepi Játékok népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaműveket internetes felületeken, programfüzetekben, egyéb szóróanyagokon felhasználni.
  • A pályázat kiírója jogosult a pályázat nyerteseit (nevük feltüntetésével) fotókon, cikkekben, egyéb audiovizuális anyagokban bemutatni.
  • A pályázat kiírója a pályázat során birtokába kerülő személyes adatokat kizárólag a pályázattal és a Koronázási Ünnepi Játékokkal összefüggő kommunikáció céljából használja, harmadik személy részére nem továbbítja, azokat a pályázat után megsemmisíti.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >