Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Egy Delfin dübörögteti meg a levegőt Börgöndön
Egy Delfin dübörögteti meg a levegőt Börgöndön Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2018. szeptember 07.
ImageVasárnap várják a repülés szerelmeseit és a családokat a 23. alkalommal megszervezett Börgöndi Repülőnapra. Most először lesznek hátimotoros siklóernyősök, megcsodálhatunk oldtimer vitorlázó repülőgépeket, illetve a motoros repülés legrégibb és legmodernebb technológiáját is, és bemutatkoznak a börgöndi katonai repüléshez kapcsolódó helikopterek.

 

 

A földi programok között például izgalmas szimulátorokat próbálhatunk ki, illetve megnézhetjük a Nemere már elkészült elemeit. A légiparádé ejtőernyős ugratásai mellett lesz pirotechnikai eszközökkel kiegészített helikopteres bemutató, füstölőkkel komponált vitorlázó bemutató – majd zárószámként a L-29 Delfin sugárhajtású kiképzőgép dübörögteti meg a levegőt.


Szeptember 9-e, Repülőnap, Légiparádé Börgöndön: 23. alkalommal rendezi meg az Albatrosz Repülő Egyesület a rendezvényt. Szilády Dezső egyesületi elnök kifejezte, hogy idén is a repülés iránt érdeklődőket igyekeznek kiszolgálni a színes programokkal – de számos családi elemet is kínálnak a nap folyamán. 8 órakor van kapunyitás, a rendezvény 18 órakor zárul. Délelőtt és délután is két műsorsávban lesznek légibemutatók, közben folyamatosan mennek a sétarepülések. A színpadi programok mellett a földön katonai jellegű statikus bemutatók, szimulátorok várják tartalmas és szórakoztató időtöltésre a kilátogatókat.

Szilády Dezső elmondta, hogy sokáig tárgyaltak a Magyar Légierővel, de a Gripenek és az A319-es szállítógép idén sajnos nem lesz látható Börgöndön. „Ennek ellenére tisztelgünk a Magyar Légierő megalakulásának századik évfordulója előtt. A szolnoki bázisról érkezik egy Mi-17-es helikopter, és a magyar katonai ejtőernyősök az új amerikai ejtőernyőkkel fognak bemutató ugrást tartani – ehhez csatlakoznak az Albatrosz Repülő Egyesület ejtőernyősei.” – fogalmazott, és jó időtöltést kívánt vasárnapra minden résztvevőnek.

Józsa Dávid
vitorlázó műrepülő világbajnok, a Nemere-program vezetője a repülés minden ágát bemutató programok közül kiemelte: most először lesznek hátimotoros siklóernyősök, lesz vitorlázórepülés, bemutatnak oldtimer vitorlázó repülőgépeket – köztük olyat, ami idén lesz 60 éves –, és a kilátogatók a motoros repülés legrégibb és legmodernebb technológiáját is megnézhetik. Bemutatkoznak a börgöndi katonai repüléshez kapcsolódó helikopterek, mint például az országban egyedül megmaradt Li-2-es típusú helikopter vagy egy magyar fejlesztésű könnyűhelikopter. A földi programok között katonai repülőgép- és vitorlázórepülőgép-szimulátor várja az érdeklődőket. A tavaly elindított Nemere-projekthez is kapcsolódik programelem, egy sátorban látható lesz a film, valamint megmutatják a repülőgép jelenlegi állapotát: mint az elkészült törzskereteket és a főtartó vasalásokat.

A Repülőnap számos programjai közül Viza Attila tanácsnok azt az újdonságként szervezett szakmai fórumot emelte ki, amely a regionális repülőtereknek a gazdaságra és a civil társadalomra gyakorolt hatásáról fog szólni – Németh Szilárd honvédelmi államtitkár, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Veres Zoltán magyar műrepülő Európa-bajnok, többszörös Guinness-rekorder és szakértők részvételével. A szervezők bíznak benne, hogy a pódiumbeszélgetés a reptér működtetésének és fejlesztésének újabb lendületet adhat, és Székesfehérvár európai színvonalú közlekedési infrastruktúrához juthat. „Az a törekvésünk, az a szándékunk, hogy Székesfehérvár lakossága szeresse a repülést, tisztelegjen előtte – hiszen 2016-ban 100 éves volt a város repüléstörténete –, ezért rendezzük meg a Repülőnapot.” – fogalmazott Viza Attila.


A programokról:

A sétarepüléseken 9-17.30 óra között vehetünk részt, a repülőnap ünnepélyes megnyitója 9.30 órakor kezdődik, majd koszorúzással folytatódik a program az emlékműnél. A légibemutatók sora az L-29 Delfin érkezésével veszi kezdetét.

Ejtőernyős ugratást hajt végre a Mi-17N közepes szállítóhelikopter, amit az érdeklődők közelről is megnézhetnek. Imreh Lajos Mi-2-es könnyű helikopterével repül – pirotechnikai eszközökkel kiegészített – bemutatót, Veres Zoltán MXS gépével motoros, Józsa Dávid Swift S1 gépével tart zenére, füstölőkkel komponált vitorlázó bemutatót, valamint a levegőben láthatjuk zárószámként a magyar lajstromba került gyönyörű, L-29 Delfin sugárhajtású kiképzőgépet Szakács Gábor pilótával – ami megdübörögteti majd a levegőt a börgöndi rendezvényen. A Lisunov Li-2-essel és a Rubik R-18c Kányával sétarepülésre is el lehet indulni, és bemutatót tart az L-2 Róma is a Goldtimer Alapítványtól. A Rubik R-11b Cimbora pedig négy másik oldtimer vitorlázógéppel szerepel majd a légiparádén.

Az Albatrosz Repülő Egyesület új programja, hogy a repülőnapra kivételes lehetőségként repülővel is lehet majd érkezni Budaörsről Li-2-essel, Po-2-essel és R-18c Kányával.

Idén is közvetlen retro autóbuszjáratot indítanak a Piac térről Légiparádé helyszínére a délelőtt folyamán több alkalommal: ezt megváltott belépővel és a buszon vásárolt retúr autóbuszjeggyel lehet igénybe venni.

A részletes programról a http://www.albatroszre.hu/ oldalon lehet tájékozódni. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >