Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Készülnek a buszok a fehérvári Ikarusnál
Készülnek a buszok a fehérvári Ikarusnál Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2018. szeptember 07.
ImageMár működik az üzem és 150 ember dolgozik az Ikarus székesfehérvári bázisán, az Ikarus Járműtechnika Kft. 400 millió forintos kormányzati támogatással megvalósított, 1,2 milliárd forint összértékű fejlesztésének eredményeként.

 

 

A Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében a kormány a hazai tulajdonú cégeket segíti versenyképességük megőrzésében és javításában. Ennek keretében nyerte el a támogatást a fehérvári üzem, amellyel fontos járműtechnológiai fejlesztést hajtottak végre, és további terveken is dolgoznak, hogy a hazai és a nemzetközi piacra is visszatérjen az Ikarus. A kapacitásnövelő beruházás csütörtöki átadásán Varga Mihály pénzügyminiszter Széles Gábor elnökkel és dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel közösen nézte meg a Magyar Honvédség számára készülő speciális autóbuszokat, valamint az új, fehérvári fejlesztésű LNG-üzemű autóbusz prototípusát. 


A 2015-ben meghirdetett Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében eddig 53,1 milliárd forinttal segítette a kormány a magyar vállalatok fejlődését. Ezzel a hozzájárulással 131,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg, és több mint kétezer új munkahely jön létre Magyarországon. Az idei évben további 15 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány – emelte ki Varga Mihály pénzügyminiszter Székesfehérváron, az Ikarus Járműtechnika Kft-nél szervezett beruházás-átadón.

„Mindegyik siker mögött a humán erőforrás, az emberi szellem, teljesítő képesség kell, hogy álljon, és ha van egy jó csapat, van egy jó közösség, ezeket a sikereket sokkal könnyebb elérni. Az Ikarus munkája és az eredményesség, amellyel a támogatást a vállalat felhasználja, igazolja, hogy jó helyre jött a kapott négyszáz millió forintos támogatás. A Kormány 2016-ban (a Nemzeti Buszgyártási Program elindításakor) azt a célt fogalmazta meg, hogy a hazai buszgyártó cégek képesek legyenek a belföldi igényeket kielégíteni, elérni az évenkénti kb. 1100-1200 darabos buszgyártást. Ebben az ágazatban megvannak a hagyományok és azok a szakemberek, akik képesek átadni a tudásukat, képesek részt venni a fejlesztésekben, ezért minden remény megvan arra, hogy ez a cél megvalósuljon. Nagyon bízom abban, hogy olyan magas minőségű járműveket lesz majd képes a hazai buszgyártás előállítani, amelyek nemcsak belföldön, hanem az exportpiacokon is megállják a helyüket.” – fogalmazott Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta: a kormány olyan lépéseket tesz az adózás, a béremelések, a szakképzés és a beruházások támogatása terén, amelyek hozzájárulnak a hazai vállalatok hatékonyságának, termelékenységének és piacképességének emeléséhez. Mint mondta: a versenyképességet javító kormányzati intézkedések közül kiemelkedik a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program, amely enyhíti az uniós forráselosztásban meglévő, a hazai nagyvállalatok számára hátrányos egyensúlytalanságot. A legfrissebb növekedési adatokat ismertetve kijelentette: az idei év második negyedévében – a korábbi becslésnél is magasabb mértékben – 4,8 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék. Mint fogalmazott: a makrogazdasági adatokból jól látszik, hogy az ipari termelés, a fogyasztás, a foglalkoztatás és a beruházások várható bővülése hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi a magyar gazdaság erősödését.

Az autóbusz-gyártási tevékenységét újraindító Ikarus 400 millió forintos támogatásban részesült, amelyből 1,2 milliárdos fejlesztést valósított meg. Székesfehérvár polgármestere beszédében azokat a napokat elevenítette fel, amikor tavasszal átadták a Magyar Honvédség számára gyártott első autóbuszokat. Ezeket a híradásokat a sajtóban és a közösségi médiafelületeken több mint száz-százötvenezer ember kísérte figyelemmel, ami bizonyítja: az Ikarus név máig fogalom. „Nincs olyan fehérvári család, amelyik ne kötődött volna, vagy kötődne valamilyen szállal az Ikarushoz. Nagy boldogság és öröm, hogy a buszgyártás újraindult. Mára pedig elmondható, hogy az Ikarus bizonyította: a nemzeti buszgyártáson belül olyan partnerei tudnak az államnak – majd később az önkormányzatoknak – lenni, amely képes az autóbuszokat megtervezni, azokat legyártani és határidőre forgalomba helyezni, azaz szakemberek segítségével a teljes folyamatot végigvinni.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András, aki végül azt a reményét is megfogalmazta, hogy egyszer újra Székesfehérvár közösségi közlekedésében is új, korszerű Ikarus-buszok fussanak.

A beruházás átadásakor Széles Gábor, az Ikarus Járműtechnika Kft. tulajdonosa a két éve indított Nemzeti Buszgyártási Program méltatta, amelynek köszönhetően az Ikarusnál is újraindulhatott a munka. „2016-ban írtuk meg a pályázatot és még abban az évben elfogadásra került az 1,2 milliárd forintos fejlesztés, amelyhez a kormányzati támogatást is megkaptuk. Tavaly megvásároltuk a technológiát, elkészítettük a Magyar Honvédség számára kifejlesztett speciális autóbusz prototípusát, közben beüzemeltük a gyártást, idén pedig már a termelés is megindult. Negyven autóbuszt már átadtunk és újabb negyvennek a legyártása kezdődött meg a fehérvári üzemünkben. Tovább szeretnénk fokozni a gyártást, amihez a logisztika is rendelkezésünkre áll, de a megfelelő háttéripart, beszállítókat fel kell térképezni és kialakítani. Éppen emiatt is fontos – a véleményem szerint a már most is sikeres – Nemzeti Buszgyártási Programot folytatni.” – mondta Széles Gábor, majd megerősítette: szeretnének az elektromos buszok, és egyéb technológiák terén is a gyártás meghatározó szereplőivé válni, mind a hazai, mind a nemzetközi piacon jelen lenni az Ikarussal.

A kormányzati támogatásról szóló oklevél átadását követően bemutatták a 150 főt foglalkoztató üzemet, ahol ma reggel a második ütemben készülő negyven autóbusz első példánya gördült le a sorról. Bemutatták annak a saját fejlesztésű, LNG-üzemű autóbusznak a prototípusát is, amely a zöldenergiás technológiát a következő években Európában is előtérbe helyező fejlesztések középpontjában áll.

A programon részt vettek Vargha Tamás és Sulyok János államtitkárok, Marczinkó Zoltán helyettes államtitkár, Törő Gábor országgyűlési képviselő, Brájer Éva alpolgármester, valamint az Ikarus Járműtechnika Kft. és a velük együttműködő cégek vezetői. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >