Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Polgármesteri látogatás a felújított Rákóczi Utcai Óvodában Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. szeptember 10.
Nagy örömmel vették birtokba a gyerekek és a dolgozók a teljes körűen felújított és megszépült Rákóczi Utcai Óvodát. A 210 férőhelyes intézményt Székesfehérvár polgármestere is megtekintette. A Közgyűlés a héten tárgyalja a közbeszerzési eljárás kiírását újabb óvodák játszóeszközeinek felújítására.

 

 

„A gyermekek jelentik a legnagyobb kincset a családok életében. Reggelente, amikor bölcsődébe, óvodába, iskolába megyünk velünk, nagyon nehéz elengedni őket, éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy ez milyen környezetben történik.” – hangsúlyozta a  bejáráson dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette: Székesfehérvár intézményhálózata nagyon erős, a szakemberek magas színvonalú munkát végeznek, a körülmények folyamatosan javulnak. Ennek szép példája a régi hagyományokkal rendelkező Rákóczi Utcai Óvoda, ahol a felújítás komoly változásokat hozott. A gyerekeket és a dolgozókat megszépült, minőségi körülmények várják nap mint nap.
A polgármester, valamint dr. Horváth Miklósné és dr. Kovács Béla Sándor önkormányzati képviselők ajándékokkal érkeztek, a különféle korosztályoknak szóló játékokat hoztak a rákóczis ovisoknak.

Az intézmény jelenleg 7 csoporttal, 150 óvodással működik. A gyerekek és szüleik boldogan és megelégedetten vették birtokba hétfőn a megújult óvodát, az udvaron található, többfunkciós új játszóeszköz, a kalandvár pedig óriási sikert aratott, a kicsik alig várták, hogy kipróbálják. Az alkalmazottak komfortérzete szintén javult a megújított környezetnek köszönhetően. – mondta Simonné Juhász Ágnes igazgató. Hozzátette, hogy van még teendőjük, az udvari tereprendezés és a homokozók rendbetétele van hátra, ami már az intézmény feladata lesz.

A Rákóczi Utcai Óvodát a „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” megnevezésű pályázati felhívás keretében újították fel mintegy 200 nap alatt, csaknem 392 millió forint európai uniós forrásból, a város rendelkezésére álló TOP pályázati forrás terhére. Az épület szinte minden szegletét érintette a nagyszabású beruházás: megoldották a tető hő- és vízszigetelését, napelemeket telepítettek, kicserélték a külső nyílászárókat és hőszigetelték a homlokzatot is. Korszerűsítették a fűtésrendszert, kicserélték a radiátorokat, valamint a villanyvezetékeket és a szerelvényeket is. A belső tereket festették, megújították a nyílászárókat, a padlózatot, és akadálymentesítették az épületet.

A bejáráson elhangzott, hogy Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén tárgyalja a közbeszerzési eljárás kiírását hét városi óvoda játszóeszköz-parkjának felújítására. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >