Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Új épületrészekkel bővült Feketehegy ékszerdoboza
Új épületrészekkel bővült Feketehegy ékszerdoboza Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2018. szeptember 13.
Hivatalosan is átadták a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ II. ütemében elkészült épületrészeket. Kialakítottak egy büfét, raktárhelyiségeket, nyilvános mosdókat, illetve egy közösségi-foglalkoztató teremként szolgáló galériát is.

 

 

Átadták a város egyik, az évek során folyamatosan bővülő ékszerdobozának II. ütemében épített részeit. A bővítés keretében – a rendezvények kiszolgálására hivatott épületben – létrejött egy körülbelül 150 főt kiszolgáló büfé, illemhelyiségek és a kapcsolódó raktárhelyiségek. Az emeleten kialakítottak egy majd’ 120 m2-es galériát, közösségi-foglalkoztató termet, ami elsősorban programjaival a fiatalokat célozza meg. Az épülethez közvetlenül kapcsolódik egy pergolával fedett faburkolatos terasz, ennek egyik felébe települhet ki a büfé is.

Az ünnepélyes átadó a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi Úti Tagiskolája diákjainak szavalatával és énekével kezdődött. A vendégeket dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte: „Amikor közösségi teret tudunk átadni a közösség számára, az mindig ünnep és jelentős esemény egy város életében. Ezzel a 95 millió forintos beruházással a központra szánt fejlesztési összeg már megközelíti a 300 millió forintot, amely teljes egészében városi forrásból valósult meg. Abból a tervből kiindulva, hogy minden városrésznek legyen olyan tere, ahol az ott élők össze tudnak gyűlni és különböző programokat megtartani.” -  mondta el a polgármester.

Szigli István
önkormányzati képviselő szerint igazi ünnep ez, nemcsak a városrész, de az egész város közössége szempontjából is, hiszen a beruházás nyomán a város egyik ékszerdoboza újabb elemekkel bővülhetett, amellyel egyre jobban tudja kiszolgálni a közösség és a közönség igényeit. A közösségi funkció maximális kihasználtságáról dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója beszélt: „Vörösmarty Színház, a közösség színháza! – írjuk gyakran a plakátjainkra, de mit is jelent ez? A mi színházunk tevékenysége nemcsak az előadások megszervezésében merül ki, hanem olyan egyéb programok megtartásában, amelyeken a közönség tevékenyen részt vehet, mint az Újszövetség Maraton vagy az Atlantisz-program. Amikor két éve először itt jártam, rögtön hajlottam arra, hogy a Közösségi Központ adjon helyet a nyári színháznak. Azt gondolom, az elmúlt két nyár és az itt megfordult közönség igazolja az ötlet létjogosultságát.” - tette hozzá, kiemelve a Központ nyújtotta lehetőségek széles tárházát.

A Közösségi Központot Nyárai-Horváth István plébános és Milcsinszky Alajos plébános közös imával áldotta meg.

A hivatalos átadó ünnepség után az épület új galériáját Kerkay Rita színművész kiállításával avatták fel. A galériamegnyitón Varga Lili és Kricsár Kamill az érdeklődőket szavalatával, könnyűzenei előadásával és tárlatvezetésével szórakoztatta. A kiállítás egy hónapig látogatható hétköznapokon reggel 8 órától este 8 óráig, illetve hétvégéken előzetes bejelentkezés alapján.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >