Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
A 30 éves Hitel folyóiratot ünnepeljük Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2018. szeptember 18.
ImageKedden este a 30 esztendős Hitel című folyóiratot ünneplik az irodalombarátok a Városházán. A lap alkotói, szerkesztői mellett a rendezvényen ott lesz Vakler Lajos szerkesztő-újságíró, aki az alapító Csoóri Sándorral készített interjút.

 

 

A 30 esztendős HITEL folyóiratot köszöntik a Városházán szeptember 18-án, kedden 17 órakor.

Csoóri Sándor vetette fel azt az ötletet 1982-ben, hogy a rendszer által perifériára szorított írók és költők egy új folyóirat lapjain kaphassanak publicitást: 22 fős társaság gyűlt össze Németh László özvegyének a lakásában, ahol Illyés Gyula részvételével – Széchenyi gondolatait emlegetve – elfogadták a Hitel címet.

A székesfehérvári rendezvényen részt vesznek Vakler Lajos televíziós újságíró-szerkesztő, a Csoóri Sándor-interjú készítője és a folyóirat alkotói: Papp Endre főszerkesztő, valamint Falusi Márton, Léka Géza, Mezei Emese, Nagy Gábor, Tevely Arató György szerkesztők. Közreműködnek a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai és Cserta Gábor, az est házigazdája Bobory Zoltán lesz. Az emlékest résztvevőit dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >