Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Nagyszabású koncerttel ünnepli Székesfehérvár a Zene Világnapját
Nagyszabású koncerttel ünnepli Székesfehérvár a Zene Világnapját Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2018. szeptember 28.
ImageA Zene Világnapján ismét nagyszabású hangversenyt rendeznek Székesfehérváron. Október 1-jén, hétfőn több mint ötszáz fellépő előadásában magyar és lengyel népdalok mellett komolyzenei művek és a középkori Magyarország zenéi is felcsendülnek.

 

 

Az Alba Regia Sportcsarnokban hétfőn 18.00 órakor kezdődő koncerten a város felnőtt és gyermekkórusai, szimfonikus zenekara és népzenei együttese, valamint az iskolák énekes, muzsikus és táncos diákjai lépnek fel. Ezen az eseményen adják át Székesfehérvár zenei elismerését, a Fricsay-díjat, valamint az Éneklő Ifjúság okleveleit is.


A Zene Világnapját 1975 óta a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin és az UNESCO Zenei Tanácsának a felhívására ünneplik október első napján. Székesfehérváron mintegy két évtizede, hogy október 1-jén a város zenei életének legkiválóbb képviselői: kórusok, zenekarok, hangszeres művészek, népzenészek együtt énekelnek, muzsikálnak, nem ritkán a közönséggel közösen. A hagyományokhoz hűen idén is nagyszabású hangversenyt rendeznek, több mint félezer fellépő részvételével a Zene Világnapja alkalmából az Alba Regia Sportcsarnokban. Azt est folyamán kerül sor a Fricsay Richárd Zenei Díj, valamint az Éneklő Ifjúság Okleveleinek átadására.

Az esten fellép az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Vegyeskar, az Alba Regia Táncegyüttes, az Arasinda Együttes, az Ars Musica Kórus, a Bástya Kórus, a Ciszterci Gyermekkar és Vegyeskar, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium kórusa, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium Népzenei Együttese, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola táncosai, Legkisebbek Kórusa, Kicsinyek Kórusa, Bárdos Lajos Gyermekkara, Kodály Zoltán Leánykara, valamint Vegyeskara. Az érdeklődők hallhatják a Kossuth Lajos Általános Iskola Gyermekkarát, a Primavera Kórust, a Széna Téri Általános Iskola Gyermekkarát, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Gyermekkarát, Fiúkarát és Vegyeskarát, valamint a Tilinkó Zenekart és Cserta Balázst. A koncerten jelen lesz a Tóvárosi „Cserregők” Gyermekkara, a Vasvári Pál Gimnázium Vegyeskara, a Vox Mirabilis Kamarakórus és Zentai Úti Általános Iskola Gyermekkara.

A tartalmas estre jegyek a www.arso.hu oldalon, a Fehérvári Jegyirodában valamint a Vörösmarty Színházban, a szimfonikus zenekar jegypénztárában kaphatók.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >