Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
„Ha egy építész bizalmat kap, szárnyakat kap.” Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2018. október 02.
Ünnepélyes keretek között adták át az Építészet Világnapján a Schmidl Ferenc Építészeti Díjat ma a Hiemer-házban. A Székesfehérvár Közgyűlése által alapított elismeréssel azokat az építészeket tüntetik ki, akik 1990 után megvalósult alkotásuk révén hozzájárultak Fehérvár városképének fejlődéséhez, építészeti kultúrájának előmozdításához és az épített környezet minőségének javításához. I

 

 

Idén Csutiné Schleer Erzsébet építész érdemelte ki a Schmidl Ferenc Építészeti Díjat, aki a Mátyás király körúton 1994-ben épült Szent Gellért Hotel mértéktartó építészeti megformálásával, valamint annak magas színvonalú – részleteiben is elmélyült – megvalósításával alkotott kimagaslót.


Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014-ben alapította a Schmidl Ferenc Építészeti Díjat a város egykori főépítésze máig ható, a város falain túlmutató építészeti, főépítészi munkásságának elismeréseként. A város számára kiemelten fontos, hogy a közösség kifejezze a megbecsülését azoknak az építészeknek, akik munkásságukkal hozzájárulnak Székesfehérvár építészeti kultúrájának magas színvonalú fenntartásához, fejlődéséhez. A szakmai díjátadón ezekkel a gondolatokkal kezdte ünnepi beszédét dr. Cser-Palkovics András.

Az idei díjazott egy olyan személyisége városunknak, akit szakemberként és a város polgáraként egyaránt tisztelnek. Csutiné Schleer Erzsébet szereti Székesfehérvárt. Miközben saját maga is alkot, elhivatottan védi a már meglévő értékeket. Ötletekkel halmozza el az önkormányzatot is annak érdekében, hogy ezek az értékek megmaradjanak, és a jövőben is kellő figyelmet kapjanak.” Székesfehérvár polgármestere az ünnepségen mutatta be a frissen elkészült Székesfehérvár Településképi Arculati Kézikönyvet, amelynek első példányát adta át az alkotónak, aki maga a díjazott. „Ez a kézikönyv őrzi értékeinket, nekünk pedig arra kell törekednünk, hogy a jövőben is olyan építészeti alkotások szülessenek ebben a városban, amelyek a következő kötetekben méltó módon kerülhetnek be.”

Schmidl Ferenc alapelve volt, hogy az építészetben nem a stílus, hanem a minőség az elsődleges. A Schmidl Ferenc Építészeti Díj adományozásának is egyik legfontosabb értékmérője az épített környezet minőségi alakítása. Székesfehérvár Városa a fenti alapelv következetes képviselőjének, Csutiné Schleer Erzsébet építésznek adományozta idén a Schmidl Ferenc Építészeti Díjat, aki a Mátyás király körúti Szent Gellért Hotel (épült: 1994.) mértéktartó építészeti megformálásával, valamint annak magas színvonalú – részleteiben is elmélyült- megvalósításával alkotott kimagaslót. A díjat dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át.

„Öröm, hála, bizalom. Ez a három érzés kavarog bennem.” – mondta a díj átvételét követően Csutiné Schleer Erzsébet, aki köszönetet mondott a szakma és a város képviselőinek a felterjesztésért. „Hálával gondolok a családomra, akiknek tagjai évtizedeken keresztül hősies türelemmel elviselték azt a női építészsorssal járó érdekességet, amit a szürreális időbeosztás és a bármelyik pillanatban szárnyaló szellemi kalandvágy jelent. A harmadik dolog pedig a bizalom, amely nélkül nem lehet alkotni. Ha egy építész bizalmat kap, akkor szárnyakat kap!” – zárta beszédét a díjazott.

A Hiemer-házban rendezett ünnepségen Tima Zoltán Ybl-díjas, Pro Architectura-díjas, Prima Primissima-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja mondott beszédet. Méltatta az építész munkáját, hivatástudatát és azt a szeretetet, amellyel Székesfehérvár közösségét szolgálja.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >