Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Kosárpalánta program az Alba Fehérvár Nemzeti Kosárlabda Akadémián Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2018. október 04.
ImageAz Alba Fehérvár Nemzeti Kosárlabda Akadémia ezúttal a legkisebbeket hívja sportolni: csatlakozott ugyanis a Debrődy István volt kosárlabda játékvezető ötletei alapján működő KOSÁRPALÁNTA programhoz. A 2013/14-ben indult képességfejlesztő képzéssel az óvodás és alsó tagozatos diákokat célozzák meg, melyből csütörtök reggel az Alba Regia Sportcsarnokban a Napsugár Óvoda hatévesei kaphattak ízelítőt egy játékos foglalkozás keretében.

 

 

A 2013/14-es nevelési évben a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által elindított KOSÁRPALÁNTA program ötlete Debrődy István volt kosárlabda játékvezető nevéhez fűződik. Az azóta országosan elismert program célja, hogy az 5-10 éves korosztály számára széleskörű képesség- és mozgáskoordináció fejlesztési lehetőséget nyújtson, amely a későbbiekben nem csak a versenysport, hanem az iskolai fegyelmezettség alapjául is szolgál. Ennek érdekében a program a korcsoport számára megfelelő játékos eszközökkel ötvözi az atlétika, a gimnasztika, a gyógytorna, a különböző küzdősportok mozgásanyagát a kosárlabdát megalapozó labdás gyakorlatokkal.

Az Alba Regia Sportcsarnokban csütörtök reggel a Napsugár Óvoda 5-6 évesei vették birtokukba a pályát. A gumilabdás, tornaszőnyeges, bójás ügyességi feladatokat Salamon Endre edző felügyelte. A jó hangulatú foglalkozás kapcsán Mályi Lilla óvodaigazgató elmondta, hogy a gyerekek mindig hatalmas örömmel látogatják a csarnokot: „A picik mindig meghökkennek a terem méretétől és hangulatától, ezért is előzte meg ma nagy várakozás a részükről a foglalkozást, emellett mi felnőttek tudjuk, hogy a mozgás a tanulási képességek alapja. Az a kisgyerek, aki összerendezetten, koordináltan mozog, az az iskolában is megállja majd a helyét, ezért a mi intézményünk bármilyen mozgásformát szívesen kipróbál, amely ezt a fejlődést támogatja.”

„Nagyon fontos, hogy a legkisebbeknek is legyen lehetőségük a különböző sportágak megismerésére és kipróbálására. Székesfehérváron évtizedek óta jól működik az óvodás, iskolás úszásoktatás és a téli időszakban a korcsolyaoktatás is. Örülök neki, hogy egyre több sportágban tudunk indítani a korosztály számára programokat és a kosárlabda sportág is része lesz a kínálatnak, hiszen azért is újította fel a város 2013-ban a Gáz utcai sportcsarnokot, hogy ne csak a felnőtt csapat, de az utánpótlás is tudja azt használni.” – mondta el Mészáros Attila alpolgármester a program kapcsán.

A program pontos részleteit Peresztegi-Nagy Ákos, az akadémia szakosztályvezetője ismertette. „A gyerekek heti kétszer 1 órás foglalkozáson vehetnek részt, melyet álltalában a saját óvodájukban tartunk. Persze, minél több kis kosárlabdázóval szeretne bővülni a mi akadémiánk is, de ez a képzés elsősorban egy koordináció- és készségfejlesztő foglalkozás, amely figyelembe veszi az életkori sajátosságokat. Játékokon keresztül mozgatjuk meg a kicsiket és a labdával ismertetjük össze őket.” - részletezte a vezető. Kifejtette, hogy a programhoz csatlakozó intézmények nem csak egy pluszprogramot tudnak majd ajánlani a gyerekeknek, amellyel mozgáskultúrájuk fejlődhet, hanem az MKOSZ tornaeszközcsomagját is átvehetik.

Az akadémia a sikeres együttműködés reményében továbbra is várja a program iránt érdeklődő intézmények megkereséseit!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >