Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Élményekben gazdag, különleges koncertek Nyomtatás E-mail
Írta: Czirbus-Varga Andrea   
2018. október 04.
ImageZenei élményekben gazdag, tartalmas koncertekkel várja a közönséget az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Farkas Ferenc és a PartiTúra Ifjúsági Hangversenybérlet előadásaira a Vörösmarty Színházba. Az idei évad programjáról egy rendhagyó sajtótájékoztató keretében számolt be Brájer Éva alpolgármester, Dubóczky Gergely, a zenekar vezető karmestere és ifj. Major István igazgató.

 

 

Bizet: Carmen operájából a Torreádor-dallal köszöntötte a Melodica Projekt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadindító sajtótájékoztatójának résztvevőit. A Projekt három tagja rendhagyó hangszeres felállásban – melodika, klasszikus gitár, ütőhangszerek – szólaltatta meg a jól ismert dallamot, amely saját átdolgozásukban könnyűzenei stílussal keveredve nyert új értelmezést. A négy évvel ezelőtt alapított együttes interaktív show-ja is szerepel a PartiTúra Ifjúsági Hangversenysorozat évadbeli koncertjei között.

„Nagy öröm számunkra, hogy a három évvel ezelőtt megújult ifjúsági hangversenybérlet nagy népszerűségnek örvend. Megtöbbszöröződött a bérletet váltók száma, így az idei évadban négy alkalommal hívják zenei utazásra az általános és középiskolás korosztályt.” – hangsúlyozta Brájer Éva alpolgármester. A négyalkalmas bérlet műsorainak összeállítása, a fellépők személye megszólítja a fiatalokat. „Az eladott ifjúsági bérletek száma is jól mutatja, a jövő klasszikus zene és kultúraszerető közönsége már adott. Van mire építeni, van kiért tovább fejlődni.” Az alpolgármester szólt a Farkas Ferenc tiszteletére elnevezett bérletről is, amelynek során vendég karmesterek, szimfonikus zenekar és világhírű magyar elődadók is színpadra lépnek.

A PartiTúra igazi tour de four a zenekarnak, ugyanis egy-egy alkalommal négy koncertet adunk egymás után. Ez azonban egyáltalán nem teher, hiszen a gyerekek hálás közönség, nagyon szeretünk nekik játszani, emelte ki Dubóczky Gergely. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezető karmestere a műsor kapcsán elmondta: október 8-án, hétfőn a Rómeó és Júlia, Prokofjev legszebb dallamait játsszák szimfonikus zenekari szvit formájában. Decemberben a zenei humoráról elhíresült páros, Balogh Sándor és Lukácsházi Győző érkezik, hogy lehengerlő játékosságukkal bemutassák a klasszikus zene megkerülhetetlen gyöngyszemeit.  Februárban zenekari kalauzzal folytatódik, majd májusban a Melodika Projekt interaktív show-jával zárul az ifjúsági hangversenysorozat.

Öt hangverseny, hat szólista, három vendégkarmester és egy vendégzenekar. Ez a Farkas Ferenc bérletben meghirdetett koncertek száraz statisztikája a 2018-2019-es évadban. A számokon túllépve azonban különlegesen színes, több műfajt átölelő programok kínálják magukat a koncertlátogatóknak, mondta az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója. Ifj. Major István hozzátette, az éppen 105 évvel ezelőtt létrejött zenekar megőrizte a hangversenyek hagyományos struktúráját: ősszel klasszikus szimfonikus műsorral nyitják a szezont, amelynek szólistája ezúttal a népszerű, Kossuth-díjas zongorista, Bogányi Gergely lesz. A Csupa romantika műsorán Schubert, Schumann és Prokofjev művei szerepelnek.

Az újévi koncert mindig könnyedebb hangvételű, ezúttal azonban nem a szokásos szimfonikus örökzöldek és táncok szólalnak meg, hanem – ahogy alcíme, A zene legyen veled! is sejteti – a mindenkori legjobb filmzenék. Két hang, két lélek – családi eseménynek is nevezhetnénk Rost Andrea és lánya, Harazdy Eszter hagyományos operaáriákból és japán haikukra írt érzelmes dalokból összeállított különleges műsorát, amelyben a klasszikus operai hangzás mellett az elektronikus zenei közegbe ágyazott operai énekhang játssza a főszerepet. A Zenekari körkép a Szombathelyről érkező Savaria Szimfonikus Zenekar estje lesz egy kiváló izlandi karmester, Gudni Emilsson vezényletével. A Mozart–Beethoven–Schubert nevével fémjelezhető hangverseny szólistája a virtuóz itáliai hegedűművész, Domenico Nordio lesz. Bousfield, a harsonaművész hirdeti az ötödik koncert élén, hogy különleges személyiséggel búcsúztatja az évadot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar.

Az éved részletes programja megtalálható a www.arso.hu oldalon.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >