Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Induló, fiatal vállalkozásoknak szerveztek befektetői napot
Induló, fiatal vállalkozásoknak szerveztek befektetői napot Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. november 23.
ImageÚjonnan alapított, induló cégeknek, azaz start-up vállalkozásoknak szervezett befektetői napot a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség. Ez volt a második ilyen alkalom az Alba Accelerator program keretében. Kilenc fiatal vállalkozó, illetve vállalkozói csoport mutatta be innovatív ötleteit a Hiemer-házban. A program lehetőséget ad arra, hogy hidat teremtsen a start-up-ok és a befektetők között.

 

 

A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség vezetésével, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai támogatásával idén áprilisában indult el az Alba Accelerator elnevezésű, start-up vállalkozásokat támogató mentor program, mely olyan kis- és középvállalkozásokat támogat, amelyek innovatív ötletük megvalósításához külső tőkebevonást terveznek, de még nem rendelkeznek az ehhez szükséges belső erőforrásokkal.

Az Alba Accelerator az Interreg Danube Program keretében futó ACCELERATOR projekt keretében valósul meg, célja start-upok felkészítése kockázati tőke-befektetésekre 8 közép-európai országban. A két hónapos folyamat személyre szabott segítséget biztosít egy szilárd üzleti koncepció kialakításához, amit a program végén a résztvevők ismertethetnek a potenciális befektetőknek egy befektetői nap keretében. Az akcelerációs folyamat végére rendelkezésükre áll majd egy tapasztalt mentorok és szakemberek közreműködésével kialakított üzleti koncepció, valamint a program utáni 6 hónapra szóló részletes akcióterv is.

Az Alba Accelerator első fordulójában, ez év tavaszán 14 start-up, projektötlet vett részt, és mutatkozott be a forduló végén a befektetői zsűrinek. A második, ez év őszén nagy sikerrel lezajlott fordulóban 9 start-up kapott lehetőséget a programban való részvételre. A csapatok, illetve korai fejlődési szakaszban lévő mikro- és kisvállalkozások elismert hazai start-up szakemberektől kaptak mentorálást olyan területeken, mint a szellemi tulajdon védelme, az üzleti tervezés, a piackutatás, a vállalkozásindítással kapcsolatos kérdések és a marketing, illetve a potenciális tőkebefektetőkkel folytatott tárgyalások.

A Budapest – Székesfehérvár tengelyen létrejött, fehérvári vállalkozásokat is támogató akcelerációs folyamat ma fontos állomásához érkezett. A Hiemer-ház adott otthont annak a start-up napnak, amelyen az ötletgazdák rövid, háromperces prezentációkban mutatták be fejlesztési koncepciójukat a zsűrinek.

A megnyitón dr. Szépvölgyi Ákos, a KDRIÜ ügyvezető igazgatója, a star-up nap társszervezője arról beszélt: büszkék arra, hogy Székesfehérvár is részese lehet az akcelerációs programnak. Fontos célnak nevezte, hogy a mentorálási program a mai nappal ne záruljon le, és a jövőben is megadjanak minden lehetséges segítséget a fiatal, induló vállalkozások számára.

„Büszkén mondhatjuk el, hogy Székesfehérvár egy jövőorientált város. Ez csak üres szó lenne, ha nem állna mögötte sok olyan ember, aki mer gondolkodni a jövőn, kockáztatni és beruházni.” – fogalmazott a megnyitón Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, aki sok sikert és hosszú távú együttműködést kívánt a vállalkozóknak.

A bemutatkozásokat, majd a zsűri zártkörű tanácskozását követően hirdették ki az eredményeket. A kilencből négy vállalkozási ötletet kiemelten értékeltek az ítészek.

Első helyen végzett az InsackTM, amely a rovarok élelmiszeripari felhasználására, rovarliszt előállítására dolgozott ki koncepciót. Második lett a WarrantIQ, amely a háztartási elektronikai termékek garancialeveleinek elektronizálását dolgozta ki. A harmadik Dental Scanner Solutions a 3D technika fogászati célú felhasználására, míg a negyedik MyBasket az elektronikus vásárlási felületek és lehetőségek összehasonlíthatóvá tételére gyártott ötletet.

A program a helyi vállalkozások támogatásán túl támogatja a nemzetközi tudásmegosztást, valamint az akcelerációs szolgáltatások fejlesztését is. A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >