Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Erdélyben remekeltek a Varkocsosok Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2018. november 23.
Kolozsváron rendezték meg a 6. Erdély-kupa ökölvívó versenyt, amelyre vezetőedzőjük, Turós Arnold jó kapcsolatai okán rendszerint meghívást kapnak - és általában szép sikereket érnek el - a Varkocs György Box Club öklözői. Most is remekeltek a fehérvári pofonosztók, sőt, a mostanihoz hasonló eredményességre még nem volt példa, ugyanis mind a négy varkocsos résztvevő a dobogó legfelső fokára állhatott! A vezetőedző szerint teljes mértékben megérdemelték a szép sikert.

 

 

- Nem akármi amit elértünk, hiszen arra, hogy minden benevezett versenyzőnk megnyeri a maga megmérettetését, még nem volt precedens. Nagy Evelin a serdülő lányoknál 54 kg-ban, októberben megnyerte a magyar bajnokságot, ezúttal pedig Erdély bajnoka lett. Balogh Bálint serdülő 59 kilóban indult és kerekedett felül aktuális ellenfelén. Major Milán (junior 60 kg.) mindössze 20 másodpercet töltött a ringben és az ellenfél edzője feladta a meccset. A felnőtteknél a királykategóriának nevezett +91 kg-os súlycsoportban Lénárt Péter első menete nem indult jól, ugyanis ellenfele egy pontos ütéssel földre küldte. Peti azonban felállt és a fennmaradó időben módszeres verésben részesítette a helyi versenyzőt. Összességében nagyon elégedett lehetek és vagyok is.- foglalta össze a székelyföldi viadal történéseit Turós Arnold.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >