Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Az elégtelen szájhigiéné komoly betegségeket is okozhat!
Az elégtelen szájhigiéné komoly betegségeket is okozhat! Nyomtatás E-mail
Írta: PatikaMagazin   
2018. november 26.
A fogkövesedés, és az ezzel gyakran karöltve járó fogínygyulladás a közhiedelemmel ellentétben kifejezetten komoly probléma, ugyanis a fogvesztés előszobáját jelentik. Csak kevesen tudják, hogy a fog elvesztésének a fogszuvasodás mellett másik leggyakoribb okai a fogkőhöz köthető ínygyulladás, illetve az egyéb fogágybetegségek.

 

 

Fogaink egészségének alapja a mindennapos, megfelelő szájhigéné – ezt sajnos a rendszeres, félévenkénti fogorvosi ellenőrzés, bár sokat javíthat fogaink állapotán, maradéktalanul nem pótolhatja.  A fogakkal való napi szintű, rutinszerű foglalkozás nem csak a szájüreg egészsége, illetve esztétikai okok szempontjából fontos: nagyon sok egyéb szervrendszeri megbetegedéssel is összefüggésben lehet ugyanis az, hogy valakinek milyen a száj- és fogazati állapota. A nagy mennyiségű fogkő, vagyis a fogakon lévő megkövesedett baktériumtelepek például jelentős terhet rónak az immunrendszerünkre, hiszen a véráramot folyamatosan baktériumokkal terhelik!

 

“A szájhigiénével kapcsolatos hírek, reklámok jelenleg leginkább a fogszuvasodás megelőzésére koncentrálnak, pedig a fogkő eltávolítása is ugyanilyen fontos. Ha például valakinek kardiovaszkuláris betegsége van – ami jelenleg a világ vezető haláloka -, akkor a fogkövekben lévő nagy mennyiségű baktérium a halálos szövődmények valószínűségét akár negyvenszeresére is növelheti.

 

Erről azonban keveset beszélnek, s a fogkő eltávolítására sem minden szakember fordít kiemelt figyelmet. Pedig ezzel az egyszerű, ám annál látványosabb eredményt hozó beavatkozással szinte fellélegzik az immunrendszer, és akár évekkel meghosszabbítható vele a páciens élete” – emelte ki Dr. Radánovics-Nagy Dániel fogorvos, fogászati szaktanácsadó.

 

Az október 11. és 13. között a Hungexpón megrendezésre kerülő esemény amellett, hogy a kelet-közép európai régió legnagyobb fogászati szakrendezvénye, nemzetközi szinten is kivételes, hiszen egyszerre szakmai kongresszus és kiállítás. E mellett számos workshopon is részt vehetnek a szakemberek, és élő operációkat is megtekinthetnek.

 

A rendezvény szervezői missziójuknak tekintik, hogy a szakma nyisson a szélesebb közönség felé, és a szájhigiénével és prevencióval kapcsolatos tudnivalókra a lakosság figyelmét is ráirányítsák.

 

“A legfontosabb az lenne, ha félévente, évente mindenki eljárna a fogorvosához kontrollra. Ennyi idő ugyanis nem elég ahhoz, hogy komolyabb elváltozás kialakuljon. Ha ezt azonban nem teszi meg, s megtörténik a baj, az sokkal több időbe, pénzbe és fájdalomba fog kerülni. Tehát ne csak akkor járjunk fogorvoshoz, amikor már baj van” – hangsúlyozta hívja fel a figyelmet Dr. Radánovics-Nagy Dániel.

 

A rendszeres, helyes technikájú fogmosás mellett mi az, amivel a legtöbbet tehetünk fogaink egészségéért?

 

A szakember a fogselyem fontosságának használatára hívja fel a figyelmünket, amivel a fogközöket lehet megfelelően kitisztítani. A fogmosás hatékonysága ugyanis a legoptimistább becslések szerint is legfeljebb hetvenöt százalékos lehet, az egymás felé eső felszínekről kizárólag fogselyemmel lehet a szennyeződést eltávolítani.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >