Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Szincsák Attila kapta a Székesfehérvár Gazdaságáért díjat Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. december 06.
ImageA város gazdasági életében meghatározó cégek, vállalkozások vezetői, illetve képviselői számára rendeztek évzáró találkozót a Hiemer-házban. Hagyományosan ezen az eseményen adják át minden évben a “Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat. Az Önkormányzat elismerését idén Szincsák Attila, a DENSO gazdasági és kereskedelmi igazgatója vette át.

 

„Székesfehérvár Közép-Európa egyik legerősebb gazdasági-ipari erőcentruma. Nyilván ez a közös munka, az elmúlt hosszú évek, sőt, inkább évtizedek eredménye. Voltak könnyebb és nehezebb időszakok, így a mostani periódusnak is megvannak a maga  sajátos kihívásai. Látjuk azt is, hogy mit fog ez jelenteni a következő esztendőkben. Egy biztos, csak együttműködve tudunk fejlődni!”  - fogalmazott köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester.


A városvezető beszélt egy sajátos kölcsönhatásról: a város csak akkor tud fenntartható módon gyarapodni, ha a gazdasága is fejlődik, ehhez viszont kell a város és környezetének a fejlődése. „Egyre inkább felértékelődik, hogy milyen életminőséget tudunk biztosítani a gazdaság szereplőinek, a munkavállalóknak. Egymásra vagyunk utalva!...A helyi adó adja az Önkormányzatnak a mozgásteret, amivel megoldjuk azokat a fejlesztéseket, működtetési és önként vállalt feladatokat, melyek hozzájárulnak az életminőség folyamatos javulásához.”
Hozzátette, Székesfehérvárnak elsősorban nem új beruházókra van szüksége, hanem arra, hogy az erős ipari, kereskedelmi és szolgáltató szektor úgy döntsön: ebben a régióban valósít meg újabb és újabb fejlesztéseket. Óriási kihívás előtt áll a város a munkaerő, a közlekedés és a robottechnológia terén, és ezek társadalmi hatásait tekintve is. Ezeket a kihívásokat szintén közösen lehet megoldani.

Hagyományosan ezen az évzáró eseményen adják át minden évben a „Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat. A város Önkormányzatának elismerése annak a természetes személynek adományozható, aki a szakmában elismert, köztiszteletben álló személyiség és tevékenységével hozzájárul a város gazdasági életének fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.

Idén Szincsák Attila, a DENSO Gyártó Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság gazdasági és kereskedelmi igazgatója kapta az elismerést az elmúlt években végzett, a város gazdasági növekedését előremozdító munkájáért.

A díjazott több mint 15 éve dolgozik a DENSO-nál, ebből 8 évig beszerzési vezető volt, majd 2 évet Japánban töltött el központi stratégiai vezetőként, ahol jelentős nemzetközi tapasztalatokra tett szert. Több mint 22 országban fordult meg, közel 300 céget auditált, kiterjedt globális kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Tevékenységének köszönhetően jelentősen fellendültek a magyar-japán kapcsolatok, valamint a Képes - Közösségi Értékteremtő Program -keretében a társadalmi felelősségvállalás (CSR) promotálása, a térség nagyvállalataival karöltve. Átgondolt és kitartó munkája eredményeként sikerült a megye egyik legkiemelkedőbb gazdasági szereplőjét és fő munkaadóját a megye gazdaságába és mindennapjaiba integrálni.

Szincsák Attila a díj átvételét követően elmondta: egy kis faluból, Balatonszárszóról származik, ahol az összetartás, az együttműködés mindig jellemző volt, és ma is az. Utazásai során mindig arra kereste a választ, hogy egy 5.200 főt foglalkoztató vállalatot miként lehet gazdaságosan fenntartható módon vezetni. „A választ a harmóniában találtam meg. Harmóniában kell lennünk önmagunkkal, az alkalmazottainkkal, a vevőinkkel, és természetesen azzal a környezettel, azzal a várossal, ahol élünk. Ezt a harmóniát keressük minden egyes együttműködésben.” – mondta, majd köszönetét fejezte ki a polgárok, a cégek és az Önkormányzat támogatásáért.

Az est folytatásában a Laidback Quartet zenekar gondoskodott a kellemes hangulatról.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >