Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Egy órányi jótékony figyelem
Egy órányi jótékony figyelem Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2018. december 06.
Egy órányi jótékony figyelem. - Hallottál már erről a programról? Ha nem, akkor olvass tovább!

 

 

Németh Kornél - Egy órányi jótékony figyelem program ötletgazdája

 
Évek óta foglalkozom coachinggal, képesítést itthon és az Egyesült Államokban is szereztem. Hiszem, hogy egy jól feltett kérdés elindíthat bennünk olyan folyamatokat, amely képes akár a teljes életünket megváltoztatni. Felismertem, hogy ha segíteni szeretnénk másokon, azt nem csak pénzzel tehetjük.
 
Lassan itt a karácsony … gyűjtünk, főleg a rászoruló gyermekeknek, pénzt, ruhát, játékot, aztán egy évig semmi. És ki foglalkozik a felnőttekkel? Korábban minden évben adakoztam, főleg alapítványoknak pénzt. Amire most készülünk, az számomra sokkal többet jelent.
 
Szakember szempontból: Adni. Figyelmet, bizalmi légkört, szakmai tudást. Jól kérdezni, biztatni, ösztönözni.
 
Ügyfél szempontból: Megérkezni, ott lenni, megnyílni és feltöltődve, azzal azérzéssel távozni, hogy több lettem. Számomra ezt jelenti az Egy órányi jótékony figyelem program.
 
Ehhez megkerestem a piacon a legjobb szakembereket, akikkel tudtam, hogy egy profi eseményt fogunk létrehozni, akik a szívükkel is gondolkoznak, és akikre emberileg is fel tudok nézni. Így jött létre a Coachválasztó.hu, a Morning Coaching Budapest és a Coachcard.hu képviselőinek együttműködésével az Egy órányi jótékony figyelem program.
 
A program mindenkinek szól, akit érdekel a coaching vagy a pszichológia világa. Mindenkinek, aki felelősséget vállal a saját életéért, így nyitott arra, hogy külső segítséget kérjen egy fennálló probléma megoldásához. Mindenkinek, aki érti, hogy egy külső nézőpont sokat segíthet az akadályok leküzdésében. Ha kérdésed van, itt is és a LinkedInen is megtalálsz, fordulj hozzám bizalommal. https://www.linkedin.com/in/nemeth-kornel/
 
 

Kárpáti-Kincses Krisztina - üzleti, karrier és team coach

 
Emberek vagyunk, szükségünk van figyelemre. Ez az első dolog, amit a coach ad munkája során, aztán persze a módszertant. :) Segíteni másoknak alapvető érték számomra.
 
Szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen beszélné ki magából a gondolatait, érzéseit. Várjuk azt, aki megértésre, bátorításra éhezik, és jó érzéssel szeretné a következő napját kezdeni, hiszen 1-1 új szempont, elgondolkoztató kérdés elindíthat benne új energiákat. Én szeretetet, pozitív energiát, elfogadást, megértést és sok figyelmet tudok adni a meghirdetett időpontokban. Remélem tudtok élni vele!
 
 

Kincses Szilvia - coach

 
Fejlesztő szakember vagyok, coaching vagy tréning módszerrel támogatom az ügyfeleimet, hogy elérjék és megtartsák a belső egyensúlyukat. Ez rendkívül fontos. Saját magunkra fontos időt szánni, megérteni az érzéseinket és megtanulni, hogy mi az ami feltölt minket energiával és eltávolítani az életünkből azokat, ami elviszi az energiánkat és rosszul érezzük magunkat tőle.
 
A mai világban fontos számomra embernek maradni, támogatni egymást, 1-1 jó szó mosolyt csal mások arcára és nem kerül semmibe, rajtunk múlik hogyan viselkedünk a másikkal. Bízom benne, hogy ez a kezdeményezés jó érzéssel fogja eltölteni a résztvevőket és úgy térnek haza, hogy valamit tanultak a nap során ami előre viszi őket és képesek lesznek ezt kamatoztatni a jövőben is.
 
Aki úgy érzi, hogy aggasztja, nyomja valami belülről, vagy egy változás közepén van, ami mostanság nagyon gyakori, itt az alkalom hogy kiadja magából a feszültséget. Én szívvel lélekkel, figyelemmel és türelemmel fogadom a résztvevőket.
 
 

Nardai Brigitta - coach, tréner, közösségépítő

 
 
Sokáig irigykedve néztem azokra, akik már viszonylag korán tudták, hogy mivel foglalkoznak majd, ha felnőttek lesznek vagy akár korai tanulmányaik során kialakult az a konkrét irány, ami az „Útra” terelte őket, esetleg szépen ívelő karrierjük volt. 2014-ben kezdett kibontakozni, hogy mivel szeretnék foglalkozni és most már látom, hogy miért volt szükségem arra a sokszínű tapasztalatra, amit ez idáig megszereztem. :-)
A Morning Coaching közösségem tagjaival azonnal az ügy mellé álltunk. Szívügyem a közösségépítés, legyen szó cégről, vállalkozásról vagy szervezetről, mert hiszem azt, hogy "A kis közösségek mentik meg a világot!" Lépj velem kapcsolatba: www.nardaibrigitta.hu

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >