Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow 70 éves az Alba Regia Táncegyüttes
70 éves az Alba Regia Táncegyüttes Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2018. december 10.
ImageAz Alba Regia Táncegyüttes 2019-ben ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját, melyet egy egész évet felölelő programsorozattal tesznek emlékezetessé.

 

 

Az elmúlt hét évtizedben az együttes számos országos és nemzetközi szakmai sikert ért el, több generáció, több száz táncos került ki a műhelyből. Bemutatkozásaival számos alkalommal vitte Székesfehérvár jó hírét a világban. Mind a jubileum, mind a ma esti Fölszállott a páva műsorban való szereplés kiválóan példázza a mozgalom értékét Székesfehérváron. Az emlékév programjairól és az együttes terveiről dr. Cser-Palkovics András polgármester és Juhász Zsófia, az Alba Regia Táncegyesület elnöke beszélt.

A jubileum jegyében egy egész évadot felölelő programsorozattal teszi méltó módon emlékezetessé az elmúlt 70 év sikertörténetét 2019-ben az ARTE. A mintegy 20 rendezvény nemcsak a műhely régi és új generációit és családjait célozza meg, hanem valamennyi érdeklődőnek igényes programot kínál, kisgyermek kortól az ifjúsági és felnőtt korosztályon át az idősebb generációig.

Dr. Cser Palkovics András köszöntőjében elmondta, nagyon sokat tett már az Alba Regia Táncegyüttes a város közösségéért, hiszen a 70 éves munkája során generációkon átívelő, élethosszig tartó mozgalmat alapított és egy várost ismertetett meg a magyar népi hagyományokkal. „Egy igazi közösség az, amely az ARTE-hoz tartozik és amely több 1000 embert számál. Úgy gondolom, ők méltán megérdemlik, hogy egész évben ünnepelhessék az elmúlt 70 évet.” – kezdte a polgármester. Kiemelte: e nélkül a mozgalom nélkül nem létezne a Táncház, amely kiemelkedő központja és nagy értéke Fehérvár kulturális életének. „Bízom benne, hogy az emlékév jelentős momentuma lesz, hogy az épület a város tulajdonába kerülhet. A város szándéka az, hogy átvegye, felújítsa és üzemeltetésével biztosítsa azt, hogy a mozgalomnak ne csak 70 éves története legyen, hanem jelene is, és a következő évtizedekben is Székesfehérvár kulturális életét szolgálja.”

A rendezvények között többféle táncelőadás, kiállítás, táncházi program, interaktív családi program, beszélgetés, csoportos és egyéni verseny, találkozó is szerepel, megszólítva mintegy százezer fehérvári, Fejér megyei lakost. Ezekről Juhász Zsófia, az Alba Regia Táncegyesület elnöke beszélt: „Hét évtizedet átölelő programkavalkáddal készülünk, melyet a Botos József által negyed évszázada megálmodott Vígasságcsinálók Báljával nyit az együttes. A kerek évfordulóra egy könyv megjelentetését is tervezzük, amely bepillantást enged az emberöltőnyi idő munkájába, eredményeibe, valamint még közelebb hozza az olvasókat az együtteshez, a műhely által képviselt szakmai és emberi értékekhez.”

A múlt mellett szót kell ejteni a jelen sikereiről is, hiszen az együttes az előző évek sikereire való tekintettel meghívást kapott a MTVA Fölszálott a páva – A döntők döntője című műsorába, ahol az elődöntő sikere után ma 19.30 órától a középdöntőben méri össze erejét. „Azt hiszem itt már nem csak együttesek és szólisták vagy énekesek versengenek egymással, hanem városok is, ezért buzdítok én is arra mindenkit, hogy voksoljon ma este az ARTE-ra, a 01-es kóddal sms-ben vagy az applikáción keresztül. Fejezzük ki együtt az táncosaink számára, hogy mennyire büszke rájuk a városuk és juttassuk be őket együtt a döntőbe!” – buzdított mindenkit dr. Cser-Palkovics András. A polgármester felhívásához Juhász Zsófia hozzátette: az adás ideje alatt 5 percenként lehet ugyanarról a telefonszámról, vagy az applikáción keresztül szavazatokat leadni. „Természetesen nem szurkolhat az egész város az MTVA stúdiójában, ezért ma este közös buzdításra hívunk mindenkit a Városház térre, ahol óriáskivetítőn lesz látható a Duna TV adása.” – mondta az elnök, aki kiemelte, hogy minden leadott voks számít, akinek pedig segítségre lenne szüksége az applikáció letöltéséhez vagy használatához, az se ijedjen meg, mivel az Alba Regia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kis növendékei a helyszínen segítenek minden technikai kérdésben a szavazással kapcsolatban.

 

A 2019-es jubileumi első féléves év programjai:

Február 2.   Vigasságcsinálók Bálja
Helyszín: Táncház – nagyterem

Mintegy negyed évszázada, hogy Botos József, az Alba Regia Táncegyüttes egykori művészeti vezetője elgondolása alapján folyamatosan „csináljuk a vigasságot”, azzal a céllal, hogy a fehérvári báli szezon elsőként velünk, mint táncosokkal induljon el. Az esten fellép Gájer Bálint, a Székesfehérvári Balett Színház, a Dimenzió zenekar és a házigazda Alba Regia Táncegyüttes.

Február 9.   Néptáncosok IV. Fehérvári Találkozója
Helyszín: Táncház – nagyterem

Az Alba Regia Táncegyüttes fennállása során igyekszik ápolni más táncegyüttesekkel és táncosokkal való szakmai és baráti kapcsolattartást. Ide várják táncos barátaikat és kollégáikatt a Kárpát-medencéből egy egész napos játékos találkozóra, melyet Szalonna és bandája esti koncertje és táncháza koronáz meg.

Március 23.  VII. Mezőföld Virágai Szólótáncverseny
Helyszín: Táncház – nagyterem

Hetedik alkalommal hívják a Közép-Dunántúl régiójából azokat a táncosokat gyermek-, ifjúsági- és felnőtt korosztályból, akik szívüknek legkedvesebb táncukat egyénileg szeretnék bemutatni a szakmai zsűri és a közönség előtt. A táncosokat az Alba Regia Táncegyüttes állandó zenekara, a Galiba kíséri. A rendezvény szakmai támogatója az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület.

Március 30.  Családban marad
Helyszín: Táncház – nagyterem

A kivételes előadással azokat a „Táncos famíliákat” hívják színpadra, akik két-három generáción keresztül is az együttesben öregbítették és öregbítik az „Albások” hírnevét.

Április 6.      Generációk találkozója
Helyszín: Táncház

1949-től kezdődően egyre több fiatal kerülhetett kapcsolatba a magyar néptánc hagyománnyal. Mindez köszönhető volt annak, hogy az Alba Regia Táncegyüttes a mai napig is szívesen fogadja közösségébe azokat, akik őszintén érdeklődnek a magyar tánckultúra iránt. Az elmúlt 70 évben közel ezer aktív táncost számlált a jubiláló együttes. Magasztos pillanatok voltak, amikor a korábbi generációkkal sikerült megidézni a múltat egy-egy koreográfia színpadra vitelével.Ezen a találkozón több egykori Albás táncost viszontlátható majd, akik közösen nosztalgiázva, főzve, beszélgetve sok-sok tánccal és zenével fűszerezve emlékeznek a múltra.

Április 28.    Tánc Világnapja 
Helyszín: Vörösmarty Színház

Az Alba Regia Táncegyüttes mintegy 40 éve, minden április végén a Vörösmarty Színház falai között ünnepelheti a tánc világnapját a fehérvári közönséggel együtt. Ezt a hagyományt folytatva a jubileumi rendezvénysorozat kiemelt eseményeként két gálaműsort tervez az ARTE, a 70 év legsikeresebb koreográfiáit felidézve az egykori és jelenlegi táncosok előadásában.

Május 25-26.            VII. Húzd keresztül! - Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Fesztiválja
Helyszín: Művészetek Háza

Amatőr gyermek- és ifjúsági néptánccsoportok számára hirdeti azt az országos minősítő fesztivált, ahol nemcsak iskolai (művészeti iskolai) csoportoknak, hanem települési művelődési házakban, óvodákban, tagozat nélküli iskolákban működő együtteseknek is bemutatkozási lehetőséget teremt. A rendezvény szakmai támogatója az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >