Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Posztmodernek kéz a kézben Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2018. december 10.
KÉZEN-LÉT című tárlatukkal mutatkoznak be először Székesfehérváron Fazakas-Koszta Tibor és párja, Marosvári Kata festőművészek. A 23 posztmodern alkotást magába foglaló kiállításon az alkotók a lét kérdéseit feszegetik és mutatják be különböző maszkokon keresztül az embert. A kiállítás megnyitója előtt a művész, Fazakas-Koszta Tibor beszélt a munkásságáról.

 

 

„A festészetnek nem az a célja, hogy felismerjük a láthatót, hanem segítsen megismerni a láthatatlant.” Fazakas-Koszta Tibor közel 30 éve foglalkozik képzőművészettel. A nemzetközileg is ismert erdélyi festőművész első kiállítása 1983-ban, a marosvásárhelyi Apolló Galériában nyílt, mely óta számos egyéni és csoportos kiállítás jegyzi a nevét.

30 éves szakmai tapasztalat áll mögöttem, mégis sok tekintetben első ez a kiállítás: először mutatom be én a párommal, Marosvári Katával közösen az alkotásaimat, és először dolgozhatok együtt a testvéremmel, Fazakas Emesével, mint kurátorral.” – kezdte Fazakas-Koszta Tibor, bemutatva a kiállítóteret, aki az alkotások kapcsán hozzá tette, hogy képei a tegnapi napon érkeztek Székesfehérvárra a debreceni Hal Köz Galériából.

Arra a kérdésre, hogy miért a KÉZEN-LÉT címet adták a tárlatuknak úgy fogalmazott: „Az egész egy szójáték: véleményünk szerint az alkotás folyamatos készenlétet feltételez a művésztől, innen az alapgondolat, amit továbbgondoltunk, kéz a kézben, együtt állítunk ki Katával, innen a KÉZEN-LÉT.” Munkásságáról elmondta, hogy folyamatosan a lét kérdéseivel foglalkozik, a lét felszínét kapargatja, úgynevezett létképeket alkot. A magaskultúra és a szubkultúra határán mozgó, posztmodern akril-vászon és vegyes technikával készült festmények a kor „maszkjai” mögé rejtett embert ábrázolják.

Bár lassan dolgozom, van úgy, hogy egy-egy vászon előtt egy hónapot is eltöltök, számomra mégis a legjobb múzsa és inspiráció maga a munka. Ha folyamatosan dolgozik az ember, sorban jönnek az új ötletek: fegyelemmel kell azonban dolgozni, mert nagy felelősség az a pillanat, amikor az ember aláírja az alkotását és ezzel eljön egyben az is, hogy el kell engedje a műve kezét.” – emelte ki Fazakas-Koszta Tibor, aki, mint mondta minden kiállítására készül egy-egy újdonsággal, így Székesfehérvárra egy kis akrillal készült, amely a Csendélet címet adta.

Fazakas Emese, a KÉZEN-LÉT kiállítás egyik kurátora elmondta, hogy a két művész képei jól kiegészítik egymást, hiszen mindegyik fókuszában az ember áll: „23 válogatott alkotás tekinthető meg itt az Origó Szolgáltató Központban. Olyan szempontból is első még a tárlat, hogy tematikus kiegészítőkkel párosítottuk össze a festményeket, így a vendégeink egy fényekkel és bútorokkal berendezett hangulatos térbe érkezhetnek. Ezzel szeretnénk bemutatni azt is, hogy az alkotások hogyan funkcionálnak az otthonokban.”

A kiállítás  január 5-ig minden hétköznap 15 és 18 óra között megtekinthető az Origó Szolgáltató Központban.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >