Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Korszerű hulladékválogató, új kukásautók, új hulladékudvar Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2018. december 13.
ImageA jövő évben megvalósuló fejlesztésekről tájékoztatta dr. Cser-Palkovics András polgármester a Depónia Nonprofit Kft. csalai telephelyén a kommunális közszolgáltató munkavállalóit, valamint megköszönte a dolgozók egész éves munkáját, amelyet a város lakosaiért tesznek.

 

 

A Székesfehérvár - Csala Pénzverővölgyben lévő Depónia-telephelyre látogatott dr. Cser-Palkovics András polgármester, és köszönetet mondott a fehérvári hulladékgazdálkodásban dolgozóknak. „E közszolgáltatás nélkül egy nagyváros nem tud működni. Az év mindennapján szállítják, rendszerezik, válogatják a hulladékot. Nehéz körülmények között a feladatot magas színvonalon, érdemben panasz nélkül látják el. Ezen közszolgáltatás tekintetében magas az elégedettségi mutató.” A polgármester hozzátette, a jövő évben elkezdődnek a technológiai fejlesztések, amelyek egy óriási előrelépést jelentek, javulnak a munkakörülmények is, és a megbecsülés jeleként az anyagi juttatásokban is változás várható. „Szemléletformáló akciókkal szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét arra, milyen fontos a helyes szelektív hulladékgyűjtés. Ha befogadnak maguk közé, a jövő évben szeretnék beállni a kézi válogatóba, mert egyrészt kíváncsi vagyok, hogyan zajlik a folyamat, másrészt szeretném megmutatni, milyen komoly és nehéz munka ez.” 

Steigerwald Tibor, a cég ügyvezetője elmondta, komoly fejlesztések valósulhatnak meg a következő két évben egy 15 milliárd forintos projektnek köszönhetően. Ebből az összegből 7-7,5 milliárd forintos beruházás valósul meg Székesfehérváron, ahol a jelenlegi hulladékválogató helyett egy sokkal korszerűbb, már első sorban gépi úton történő válogatást biztosító szelektív válogató épül. A mostani hétezer tonna helyett így várhatóan húszezer tonna szelektív hulladékot tudunk feldolgozni. Ezen kívül lesz egy vegyeshulladék válogató is, ami azt jelenti, hogy a teljes, beérkező hulladékot válogatjuk, és ennek jelentős részét energia előállításra használjuk majd fel. Ezen kívül mobileszközök beszerzésére is sor kerül. A 32 db új gépjárműből 22 kukásautó lesz. Ami még nagyon fontos, hogy a teljes szolgáltatási területen megvalósul a kétkukás rendszer, valamint négy új hulladékudvar épül majd. Ebből Székesfehérváron egy, az Újváralja soron, ami egy nagyon régóta várt beruházás.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >