Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Sárember kora 2. – Posta Imre könyvajánlója Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2019. január 03.
ImageFelkérésnek eleget téve egy 2015-ös kiadványhoz írok ajánlást 2018 végén. Szabó László muszáj-Herkulesként vetette bele magát az eget rengető, létünket behálózó, tudatunkat meghatározó és hamis tudatot kölcsönző létkérdésbe, melyet nem is neveznék „témának”. A műfaj meghatározása is nehéz, mert nagy ívű feltáró és élményekben is megrázkódtató „leleplező” mű harmadik kötetéről lévén szó, a részletek legalább annyira fontosak, mint maga az egész.

 

 

Sok éve magam is belevetettem magam a „háttérhatalom” hazugságainak leleplezésének igen nemes, bár annál zűrösebb ellentmondásokkal és ellentmondókkal teli sodrásába és személyes tapasztalataim okán bizton állíthatom, hogy a szerző igen kemény fába vágta írószerszámát, de amennyire megítélhetem, okfejtése, érvelése logikus, nyomon követhető és ha laikus veszi kezébe a könyvet, sajátos humorával fűszerezve kételyt ébresztő módon képes kőbe vésettnek tűnő dogmákat is megkérdőjelezni, anélkül, hogy közben kiesne szerepéből, mert ő itt a „kalauz”.

Kordokumentum, ha valaki jegyezni kívánja a „vaskort” annak minden rozsdájával és nem hagyja magát félrevezetni, mentegetni csak azért, mert sikerült olyan ötvözeteket is létre hozni, melyek időt állóbbnak tűnnek. Internetes napló, tekintve, hogy a szorgalmasan szűrt, eltávolított releváns cikkek nyomtatásban megjelenve mégis elérhetőek maradnak egy olyan kor számára, mely értékelheti azt a munkát és kockázatvállalást, melyet a szerző és szerkesztő vállalt fel akkor, amikor ez köztünk legyen mondva még veszélyeket rejtett magában. A cionista összeesküvés leleplezői az elmúlt évek tapasztalatai szerint nem számíthatnak túl sok elismerésre.

Image
.

Miért ajánlom a könyvet? Talán tankönyv is lehetne egy középiskolában. Tanít logikusan gondolkozni. Tanít összefüggéseket felismerni! Tanítja azokat, akik tudni vágynak, érteni a világot, melyben úgy léteznek, hogy nem ismerik fel a valódi kérdéseket, melyre eddig mindig a „háború” volt a kieszközölt válasz. Ha békét akarsz, készülj a háborúra! Ha békét akarsz, tudj meg minél többet azokról, akik háborúra készülnek, és úgy akadályozhatod meg szándékaikat, hogy minél többek előtt felfeded azt.

A szerző nem csak ír, de előadásokat is tart, fejlődik és fejleszt. Tanítva tanul és ez azok kiváltsága, akiknek küldetéstudata van. Bevallom, mikor megkeresett azzal a szándékkal, hogy a trilógia harmadik kötetéhez írjak bevezetőt, ajánlást, Ózd-kódtam, mert aki ilyesmire kér, annak tisztában kell lennie némileg a mágiával, varázslással és szavak szintjén túl valami többnek kell lennie, mint „írónak” és alkotásának, mint „könyvnek”. Saját „utam” látom újra megelevenedni László törekvéseiben. A magára szabott feladatát oly módon hajtotta végre, hogy nem hagy kétséget a potenciális közönség, olvasótábor elköteleződésének kivívása, érzelmeinek magas skálán történő megmozgatása kapcsán, s így nem csak vállalhatónak tartom könyvének ajánlását, de saját polcomon is helyet kap a kötelező olvasmányok között, Marschalkó Lajos, Kiss Dénes és a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei sorában.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >