Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
"Tisztakezűséget" az országban! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. január 28.

ImageA Civil Nemzeti Csúcs szervezeteinek egyeztető tanácskozásán résztvevők is úgy döntöttek, hogy csatlakoznak Seres Mária aláírásgyűjtő kampányához, ami a képviselők korrekt elszámoltatására irányul. – Olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy néhány héttel ezelőtt közzétettük a budapesti Seres Mária levelét, amelyben arra kérte hazánk fiait, hogy támogassák kezdeményezését – azt, hogy szigorítsák meg az országgyűlési képviselők költségtérítését, vagyis, hogy elszámolásukat nekik is számlákkal kelljen alátámasztaniuk, ahogy azt minden magyar állampolgártól elvárja a törvény.

Felháborodásával nincsen egyedül az országban – felhívására több szervezet, egyesület és magánszemély jelentkezett, s szerkesztőségünket is sokan keresték fel támogatásuknak hangot adva. Az egyik levelet Önöknek is megmutatjuk:

Kedves barátaink, civilek!

A civil társadalom számára talán az eddigi legnagyobb lehetőség kínálkozik ahhoz, hogy végre igazán hallathassa a hangját mindannyiunk és az ország érdekében. Itt az idő, hogy bátor kiállásra buzdítsuk az embereket egy országos népszavazási kezdeményezés keretében nem csak a korrupció ellen, hanem saját magunkért, és egy élhető jövőért.

Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés? Azzal a folyamattal, amit Seres Mária építész, mérnöktanár elindított, most véget vethetünk a magyar társadalom örökös és értelmetlen megosztottságának.

Ez a népszavazási kezdeményezés, ami a négy gyermekes anyukának köszönhetően a közélet megtisztuláshoz vezető út első lépcsője lehet, nem csak egyedülálló, hanem példaértékű is. Emellett a valós és mindenki által kívánatosnak tartott egyenlő közteherviselést szolgálja, amiről bővebben itt olvashat: http://www.seresmaria.hu

Mert hogyan is nézhetnénk fel a honatyáinkra, akik ahelyett, hogy értünk és az ország érdekében dolgozva, áldozatokat hozva példát mutatnának, csak a saját kiváltságaik megszavazásában és megőrzésében gondolkodnak, amiről mindig a legnagyobb egyetértésben döntenek! Azzal a támogatással, amit aláírásunkkal a gyűjtőíven most megtehetünk, egy olyan pillanatban erősíthetjük fel a hangunkat, amikor a központi téma a gazdasági válság miatti megszorítások lesznek, melynek terheit természetesen továbbra is egyedül nekünk kell viselni, és amiből honatyáink úgy tűnik, nem kívánnak részt vállalni.

A gyűjtőív ide kattintva kinyomtatható: http://www.seresmaria.hu/alairasgyujto_word.doc

Várjuk minden magánszemély és szervezet csatlakozását a népszavazási kezdeményezéshez, mert ez a pártok és politika felett álló összefogás képes arra, hogy egységet teremtsen a civil szférában, függetlenül attól, hogy ki melyik szegmensében van. Arra kérünk mindenkit, hogy a közös hang felerősítése érdekében vegyen részt az aláírásgyűjtésben, mozgósítsa környezetét és lépjen kapcsolatba azokkal, akik készek a közös cselekvésre a fentiek szellemében, és erről adjon hírt, ahol csak lehet. Lépjenek fel mindenhol kezdeményezően, és bővítsék a társadalmi összefogás körét. Mondják el mindenkinek: az a célunk, hogy közös akarattal állítsuk meg az újabb társadalomellenes intézkedéseket, mert az nem a lakosság érdekét szolgálja.

ÉS EGY ÖRÖMHÍR A VÉGÉRE!

A Civil Nemzeti Csúcs szervezeteinek egyeztető tanácskozásán a résztvevők úgy döntöttek, hogy csatlakoznak Seres Mária aláírásgyűjtő kampányához, mely a képviselők korrekt elszámoltatására irányul.

Arra szólítanak fel mindenkit, hogy segítsenek neki a hiányzó aláírásokat összegyűjteni, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy a civil szféra erkölcsös politizálást, korrekt magatartást és tisztakezűséget akar az országban, és a maga részéről azt tartja követendőnek, amire Seres Mária törekszik a népszavazás kiírásával. Kérünk mindenkit, hogy azonnal fogjon hozzá a mozgósításhoz, hiszen a 200 ezer aláírás leadásának február 12-i határideje egyre jobban közeleg!

 

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2020&Itemid=31

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >