Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Gondolatok az intelligens növényekről Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2019. február 19.
A növények intelligens lények: fedezték fel a biológusok. Arról, hogy mit tudnak a növények, milyen szokásaik, mozgásuk, viselkedésük van. Minderről a Patikaleidoszkóp – Okos füvek, okos fák, gondolatok az intelligens növényekről című előadásán február 24-én, vasárnap 16.30 órától Gyalus Boglárka beszél majd az érdeklődőknek a Fekete Sas Patikamúzeumban.

 

 

A növények „intelligens” lények. Ezt a meglepő felfedezést tették a biológusok, akiknek a munkái forradalmasíthatják a növényvilágról alkotott képünket, s rehabilitálják a növényeket az élővilágon belül.

Az észlelésen túl a növényi etológia gyakran találkozott azzal is, hogy a növények távolról sem pusztán tehetetlen tárgyak, mint azt a róluk rögzült kép mutatja, hanem cselekszenek, állandóan módosítva alakjukat, kémiai összetételüket. Tevékenységük azért észrevétlen, mert mozgásaik számunkra túl lassúak, kémiájuk pedig eszközök nélkül láthatatlan. A leveleikből kiáramló vegyületekkel, a gyökereikből jövő kémiai jelekkel önmagukon belül is üzeneteket küldenek: egyik ág szól a másiknak. „Beszélnek” fajtestvéreikkel, hívják a kártevőikre vadászó rovarokat. Van szociális viselkedésük is. Megkülönböztetik az ént a nem-éntől, a fajtársakat a többi fajok egyedeitől. Szomszédaikkal rokonsági fokuk függvényében rivalizálnak jobban vagy kevésbé. Azt is lehet mondani, hogy családokat és törzseket alkotnak.

A Fekete Sas Patikamúzeum február 24-én, vasárnap 16.30 órakor kezdődő előadásán, a Patikaleidoszkóp – Okos füvek, okos fák, gondolatok az intelligens növényekről című előadáson Gyalus Boglárka beszél majd a biológusok meglepő felfedezéseiről és arról, hogy mit is tudnak a növények.


Az ingyenes előadásra minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >