Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Több, mint 25 millió forint - és szellemi támogatás Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. február 02.

Image"Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség." - ezzel a mottóval jött létre a „Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért” 2008. januárjában, amely fő feladatának tekinti az elesettek, hátrányos helyzetűek, fizikai és szellemi fogyatékkal élők, illetve a beteg idősek és gyermekek támogatását. Az Alapítvány tavaly 25.000.000 forintot gyűjtött céljai megvalósítására. Erről számolt be Ugrits Tamás püspöki tanácsos, a kuratórium elnöke a Szent István Művelődési Házban tartott sajtótájékoztatón.

A programon Ugrits Tamás ismertette az Alapítvány 2008. évi munkáját, eredményeit, aki elmondta: a „Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért” erkölcsiségével példaként szeretne állni Székesfehérváron a segíteni akarás, az egészség és az élet teljességének szolgálata iránti elkötelezettségben.

A szervezet tavaly 8 székesfehérvári intézménynek és 56 magánszemélynek több mint 25.000.000,- Ft összeg támogatást nyújtott. A segítség pedig nemcsak anyagi síkon értendő: az Alapítvány munkatársai, önkéntesei személyesen is felkeresik az elesetteket, hogy ekképpen is támogassák őket.

Az ember ugyanis nemcsak „test”, hanem „szellem” is…

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >