Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Tour de Hongrie 2019 - Az idei cél Székesfehérvár!
Tour de Hongrie 2019 - Az idei cél Székesfehérvár! Nyomtatás E-mail
Írta: Tour de Hongrie és Csordás Csilla   
2019. március 13.
ImageA Tour de Hongrie több mint kilenc évtizedes történetében első alkalommal mutatták be a verseny útvonalát gála keretében: az eseménynek kedden a Budapest Music Center adott otthont. A legnagyobb magyar kerékpárverseny 2019. június 11-én Siófokon rajtol, a nemzetközi mezőny 6 versenynap alatt, 11 megyét érintve összesen 890 kilométert tesz meg. Június 16-án, vasárnap Székesfehérváron lesz a befutó.

 

 

Az útvonal-bemutató gálát az M4Sport televíziós csatorna élőben közvetítette. Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának köszöntője után a Tour de Hongrie társadalmi szerepvállalásáról esett szó. A Magyar Kerékpáros Körversenyt szervező Vuelta Sportiroda a nemzetközi sporteseményt kísérő, kiemelkedő médiajelenlétet felhasználva a közlekedésbiztonsági képzés és oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet.

„Szívügyünk a biztonságos közlekedés, különösen a biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése, ennek érdekében az elmúlt évek során is igyekeztünk sokat tenni. Létrehoztuk a Bringa Akadémiát, amely a gyerekek körében tesz meg mindent a biztonságos kerékpározás elsajátításáért, ennek érdekében a mentorok szakmai képzésében is segítséget nyújtunk. Rendszeresen járjuk az országot ügyességi akadálypályánkkal, amely játékos formában a KRESZ fontosabb szabályait is megtanítja a kicsiknek. Részt vettünk a Közlekedő kisokos című munkafüzet elkészítésében is, az első kiadásban kétszázezer példányban megjelent kiadványt az általános iskolák negyedik osztályosai vehették kézbe.” – mondta Eisenkrammer Károly, a verseny szervezőbizottságának elnöke.

Közvetlenül a Tour de Hongrie során is találkozhattak közlekdésbiztonsági kampányunkkal: tavaly a Tour de France felhívásához csatlakozva mi is hirdettük a másfél méteres oldaltávolság megtartásának fontosságát, a kampány logója az összetett győztesnek járó sárga mezen is szerepelt. Ebben az évben a kék szívecskét visszük körbe Magyarországon, a Tour de Hongrie során különféle rendezvényekkel, aktivitásokkal fogjuk felhívni a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára.

A gála régi nagy bajnokok köszöntésével folytatódott: az első, 1925-ben megrendezett Tour de Hongrie-győztes Jerzsabek Károly fia, Jerzsabek Tibor vehetett át egy sárga mezt Dr. Princzinger Pétertől, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökétől és Eisenkrammer Károlytól. A legidősebb, még élő Tour de Hongrie-győztes, a 85 esztendős Stámusz Ferenc egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy személyesen is jelen legyen a gálán, az 1964-es Tour-győztest otthonában látogatták meg a szervezők. A helyszínen köszöntötték az 1964-es Tour de Hongrie ezüstérmesét, Juhász Bélát, akit Cérna becenéven ismert a kerékpáros világ, s aki 1963-ban sportszerűségi díjat kapott a Magyar Körverseny után. 

A szervezők a múlt nagy egyéniségeinek köszöntésével is jelezni kívánták, milyen fontosnak tartják a hagyományok ápolását. A verseny ebben az évben komoly jubileumhoz érkezik: a több mint kilenc évtizedes múltú Tour de Hongrie 40. kiírására kerül sor ebben az évben.

Ezt követően a nézők megismerhették a 2019-es Tour de Hongrie útvonalát. Eisenkrammer Károly elmondta, több szempontot is figyelembe vettek az útvonal kialakításánál. Tekintettel arra, hogy 2018-ban a nehezebb, hosszabb emelkedőkkel tarkított szakaszokon a magyar versenyzők is ígéretesen szerepeltek, igyekeztek az idén több emelkedőt az útvonalba iktatni. Eisenkrammer Károly hozzátette: 2019-ben több helyszínen is futamokat indítanak majd az amatőr kerékpárosok számára, így a nagyközönség is átélheti, mi vár a profi kerékpárosokra.

Június 11-én, a siófoki 4 km-es prológgal rajtol a verseny. A 140 fős mezőny a második napon Velence és Esztergom között 194 km-t teljesít, majd másnap a leghosszabb, 201 km-es szakaszt Balassagyarmat és Miskolc között teszik meg. A verseny negyedik napján Kazincbarcikáról indulva egy tiszafüredi megállóval érnek Hajdúszoboszlóra 184 km megtétele után. A Karcag – Gyöngyös – Kékestető 138 kilométeres szakaszán a legnagyobb kihívás az ország legmagasabb pontjának elérése lesz. Az utolsó napon Kecskemétről indulnak majd és 169 km megtételével futnak be a célba Székesfehérváron.

„Nagy öröm és megtiszteltetés a város számára, hogy immár három éve részesei lehetünk e nagy múltú versenynek.” – hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester a bejelentést követően. Idén, a negyvenedik alkalommal kiírt versenyen városunk lesz a cél.  Június 16-án, vasárnap az egész nap a kerékpárról szól majd. Ez egy remek hétvége lesz, hiszen pénteken Helló, nyár! programmal indítjuk a nyári szünetet, majd vasárnap igazi fiesta lesz a Zichy ligetben és környékén. A 140 fős mezőny a Sárkeresztúri út felől érkezik hozzánk és tesz meg négy kört a Belvárost megkerülve. Remélem, idén is nagyon sokan jönnek el és szurkolnak. Jó időben, látványos, egész napos programokkal legyünk részesei mindannyian a Tour de Hongrie idei versenyének!”

A budapesti rendezvényen az is elhangzott, hogy Magyarországon ebben az évben is élő közvetítéssel jelentkezik majd minden nap az M4Sport. Az Eurosporton is jelen lesz a Tour de Hongrie: keddtől vasárnapig minden nap 48 perces esti összefoglalót láthatnak a nézők. Sőt, az utolsó két szakaszon másfél órás élő közvetítésre is sor kerül a nemzetközi sportcsatornán!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >