Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Gondoltad volna? Ideje készülni a Balaton-átúszásra!
Gondoltad volna? Ideje készülni a Balaton-átúszásra! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2019. március 14.
ImageMár most ideje elkezdeni a felkészülést a júniusi Balaton-átúszásra. Az 5,2 kilométeres távot idén is Révfülöp és Balatonboglár között kell megtenni. Az előnevezés már elindult, s aki kellőképpen tudatos, az e programhoz igazítva alakítja ki edzéstervét, s fejleszti magát a megmérettetésig.

 

 

A móri Fogarasi Zoltán tavaly úszta meg először az 5,2 kilométeres szakaszt 2 óra 9 perces célidővel. Ezzel a 961. helyezést érte el a 7309 indulóból. Mint mesélte, célja a táv leküzdése volt, s egyfajta „erősebb úszóedzésnek” fogta fel a programot. (Ami jól jött a két hétre rá megrendezett nagyatádi Ironman-hez.)

A szervezést nagyon jónak találta: a hangulat családias volt, rengeteg program várta az érdeklődőket, bármilyen korosztályról is legyen szó. A biztonság is magas fokú volt, a segítők és a vitorlások 100 méterenként helyezkedtek el – növelve az úszók biztonságérzetét.

A fiatalember – a pozitív élmények hatására – eldöntötte, hogy idén is részt vesz az eseményen, s az előnevezés megnyitása után egy perccel már le is adta regisztrációját. Ahogyan tavaly, úgy idén is egyedül, úszó családtagok, barátok nélkül csobban majd a Balatonba, ám a rajtnál és a célnál ott fogja várni – mint minden versenynél – kedvese, Szilvia, a lánya, Maja és a húga, Orsi.


"Heti 3-4 úszással készülök, de ezt nem kifejezetten csak az àtúszás miatt teszem, hanem azért is, mert a triatlonban, amit űzök, az egyik sport a három közül az úszás.” – mesélte – „Egész évben aktívan úszok, télen csak alapozok. Annyi benne csupán a csavar, hogy az àtúszàs előtti két hónapban hosszabb távokat úszok ki hétvégéken, ami 3-4 kilométert jelent, hét közben pedig 2 alkalommal 2-3 kilométereket teszek meg.”

Meglepő talán, de Zoli három évvel ezelőtt kezdett csak el úszni, s szinte a nulláról kezdte. Az utóbbi másfél évben nagyobb hangsúlyt fektetett a technikára, a távok/tempo növelésére és a nyílt vízi úszásokra is.

Az elmúlt években több úszással kapcsolatos kihívásban is részt vettem, mint a Velencei túratriatlon, ahol 3 kilométert kellett úszni. Ezek megerősítettek technikailag és mentálisan is.” – fejtette ki – „A felkészüléseim hatékonyságát javarészt az erős és kitartó/tervszerű edzésmunkáimnak köszönhetem. Az étkezésre is már nagyobb hangsúlyt fektetek, minőségibb ételeket fogyasztok, és azt is tudatosan és mértékkel teszem.”

A fiatalember azt tanácsolja  azoknak, aki idén szeretnék átúszni a magyar  tengert, hogy legalább heti 2-3 alkalommal csobbanjanak a medencébe. Az átúszás előtti utolsó pár hétig tornázzák fel a távot maximum 3.5-4 kilométerig, amit nem feltétlenül egyben kell teljesíteni, lehet több részletben is. Persze az a legjobb, ha úgy tudjuk megtenni ezen távokat, ha minél kevesebb pihenőidőket iktatunk közbe. A hangsúly azon van, hogy fizikailag és mentálisan is felkészüljünk a "nagy" napra. Fontos, hogy a szervezetünk/keringésünk hozzászokjon a folyamatos és hosszú mozgásformához, ezzel egy stabil állóképességet biztosítva önmagunk számára. Az átúszás előtti utolsó másfél hétben pedig vegyünk vissza az edzések intenzitásából, mennyiségéből és a hosszokat is csökkentsük a felére.

 

A  cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

http://www.fmc.hu/2019/02/26/gondoltad-volna-ideje-keszulni-a-balaton-atuszasra/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >