Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Tudtad, hogy vízmérgezést kaphatsz, ha túl sokat iszol?
Tudtad, hogy vízmérgezést kaphatsz, ha túl sokat iszol? Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2019. március 22.
ImageAzt biztosan tudtad, hogy jellemzően nem iszunk annyi folyadékot (pláne vizet), mint amennyire a szervezetünknek az optimális működéshez szüksége lenne. Arról viszont már nem biztos hogy hallottál, hogy a túl sok vízivás mérgezést okozhat, és bele is lehet halni!

 

 

Szervezetünk optimális működéséhez megfelelő biológiai, kémiai, fizikai feltételekre van szükség. Ez a belső és a külső környezetre egyaránt érvényes. Az emberi testet több százmilliárd sejt alkotja. Ezek 98 százaléka csak a testen belüli térrel áll kapcsolatban. Ez pedig nem más, mint a sejteket közvetlenül körülvevő folyadéktér, azaz a sejtek közötti állomány. Ez az, amit a szervezet belső környezetének nevezünk. Ebben a térben kell biztosítani azokat a körülményeket, amelyek mellett zavartalanul bonyolódhatnak le az életfolyamatok.

A belső környezet paramétereinek vizsgálatakor kerül előtérbe az izovolémia fogalma, vagyis a szervezet optimális folyadékszintje. A kívánatos folyadéktartalom függ az életkortól, a nemi hovatartozástól, az edzettségi állapottól is.

A csecsemők testének például kb. a 70 százaléka víz. Ez az évek múlásával folyamatosan csökken. Fiatalkorban már csak 60-65 százalék körüli, idős korban pedig 50-55 százalékos. A megfelelő vízmennyiség elengedhetetlenül fontos az anyagcserében és a testhőmérséklet-szabályzásban is. A víz előfordul a vérplazmában (3-3,5 l), a sejt közötti szövetekben (8 l) és a sejteken belül (30 l).

A férfiak folyadéktartalma általában 1-2 százalékkal magasabb, mint a nőké, mely oka a nagyobb izomszöveti arány. Ha valakinek javul az edzettsége, akkor testének folyadéktartalma is növekedni fog. Fordítva is igaz ez az összefüggés: az edzettség csökkenésével a folyadéktartalom is kevesebb lesz.

Sportolás, fizikai munka közben a folyadékigényünk megnő, mivel sok folyadékot veszít szervezetünk. Aktív mozgás előtt, közben és utána is fontos a megfelelő vízpótlás. Ha állóképességi vagy erőtréninget végzünk, akkor akár 1-1,5 liter (vagy még több) folyadék is eltávozhat testünkből.

Itt meg kell említenem egy tévhitet: sok sportoló azt hiszi, hogy nem fog görcsölni edzés közben, ha vizet iszik. Ez tévedés! A British Journal of Sports Medicine szakfolyóiratban publikáltak egy tanulmányt, melyben az áll, hogy nem alakul ki nagyobb eséllyel izomgörcs azoknál, akik a súlyos dehidratáció eléréséig edzenek. A sportolás közben keletkező izomgöcsöket ugyanis az izom fáradtsága idézi elő, illetve oka lehet a kálium-, kalcium- vagy a magnézium hiánya is.

S, ha már itt tartunk, oszlassunk el egy tévhitet a kávéról és a teáról: Igaz, hogy a kávénak vízhajtó hatása van, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy azonnal minden átszalad a testünkön, amit megiszunk! Testünk kb. a felét használja fel a fogyasztott folyadéknak. Ez 25-30 százalékra csökken, ha koffeintartalmú italról van szó. A kávénál sokkal jobban kiszárít az alkohol! Minden pohár alkoholos ital után legalább egy pohár vizet kellene inni ahhoz, hogy bizonyos szinten „kompenzáljunk”.

Visszatérve az alap témánkra: a folyamatos folyadékbevitel kiemelten fontos szoptatós anyukák esetében! A szoptatás alatt ugyanis sokkal több vizet veszít a szervezet, jelentősen megnő a hölgyek folyadékigénye. A női test naponta átlagosan 750 ml anyatejet termel. Ezt pótolni kell ivással, amely napi 3-3,5 liter vizet jelent!

 

A cikk folytatása elolvasató az alábbi linkre kattintva:

https://www.fmc.hu/2019/03/20/tudtad-hogy-vizmergezest-kaphatsz-ha-tul-sokat-iszol/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >