Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Művész Házra gyűjtöttek a kiállításon Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. február 04.

ImageAz Egry József Alapítvány számára gyűjtöttek adományokat a Bányató Galériában kiállító művészek és vendégeik. A tárlat megnyitóján jelen volt Csuha Piroska, az Alapítvány elnöke, aki elmondta, hogy a közeljövőben egy „Művész Házat” szeretnének létrehozni Zalaújlakon, hogy ne csak nyaranta tudják „táboroztatni” az alkotókat, hanem az év minden napján. Többek között ehhez is kérte a felajánlásokat, s hívta a festőket közös alkotásra.

A kiállításon az Egry József Művésztelep 2008-as alkotóinak munkáit mutatták be a Galéria látogatóinak – azaz az SMV 2000 Festőtanoda „diákjait”, hiszen ők vendégeskedtek először az Alapítvány táborában.

T. Tatai Zsuzsa "Rózsa" című alkotásával:

 

Image
.

Miliás Dóra "Lovak" című festményével:

Image
.

A megnyitón a nagyérdemű egy közel két órás műsort is élvezhetett a kultúra jegyében, amelyen fellépett többek között Azurák Mihály, Feinek György, Gergácz Mária költők, Mihály Barbara és Rankl József versenytáncosok, Fórizs Judit hastáncos, valamint a „Székesfehérvár-ért Művészkör” tagjai.

 Enyedi Béla felolvasott egy cikket a zalaújlaki táborról:

Image
.

Simon M. Veronika bejelentette, hogy a közeljövőben Miliás Dóra veszi át tőle fokozatosan a műsorvezetői szerepet:

Image
.

A vendégek:

Image
.

A közönség egy része:

Image
.

A műsor végén sor került a tombola-sorsolásra, amely fődíja Simon M. Veronika egyik festménye volt. A tombolából befolyt összeget az Egry József Alapítvány kapta!

Simon M. Veronika a kisorsolt festménnyel:

Image
Fotók: Temesvári Márta

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2396&Itemid=33

 

 

 

Hozzászólások
V.Hedrik Judit  - a Székesfehérvárért Müvészkör tagja, és médiaszaké   |2009-02-08 13:17:24
Nagyon kellemes és jól összeállitott kiállitás megnyitón vehettünk
részt , ahol több alkotó, köztük én is első alkalommal vehettem részt
ezen a közös kiállitáson. Mondhatom azt, hogy csodálatos alkotások
kerültek fel a falakra, a sok sok változatos téma, és a technikai
megoldások,a kreativ alkotóktól. A müsor is szinvonalas és élménytelivé
tette az estét. Gratulálok Miliás Dórának, aki Simon M. Veronika
müsorvezetői feladatait segitette. Köszönöm, szép , és sikeres megnyitó
volt. Gratulálok az alkotóknak, a müsorban fellépőknek, a szervezést
segitőknek.
Még sok-sok ilyen kiállitást együtt!!
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >