Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Gálával zárult a MET
Gálával zárult a MET Nyomtatás E-mail
Írta: Vörömarty Színház   
2019. április 15.
Gálával zárult vasárnap délután a MET, a Művészeti Egyetemek Találkozója, amelynek másodszor adott otthont Székesfehérvár. A város által alapított Pelikán-díjat Östör Annamária tanácsnok, önkormányzati képviselő és dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója adta át a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves drámainstruktor osztályának.

 

 

A Művészeti Egyetemek Találkozójának gálaműsora a fiatal művészek két nap alatt végzett munkájából nyújtott ízelítőt, kiegészülve már korábban megszületett izgalmas produkciókkal, mint amilyen a Magyar Táncművészeti Egyetemről érkező Untold Story című előadás és a Hullámmozgás című produkciók voltak. 

Ismét hallgathattuk a népszerű diákzenekar, a PTE Brass Band muzsikáját és tanúi lehettünk annak, hogy hogyan születik meg egy képzőművészeti alkotás. A gálán felléptek a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncos és próbavezető szak hallgatói is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves rendező szakos hallgatóinak vezetésével a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karával, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóival közösen a MET ideje alatt hozták létre A dohányzás ártalmasságáról szóló előadást. A Pécsi Tudományegyetem LIFT Szakkollégiuma a Magyar Táncművészeti Egyetemmel összefogva valósították meg a Táncreakció című performanszukat.
A színpadot a különböző egyetemekről résztvevő diákok közös munkájaként megszületett festmények díszítették.

Östör Annamária tanácsnok, önkormányzati képviselő és dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója a gála elején a város által alapított Pelikán-díjat adták át. Idén nem egy alkotó, hanem egy osztály kapta az elismerést: a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves drámainstruktor osztálya vehette át. A díj nem más, mint tíz hónapon keresztül havi 100 ezer Ft támogatás Székesfehérvár Önkormányzata felajánlásának köszönhetően.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >