Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Továbbra is Dr. Karsai Béla vezeti a HTBK Székesfehérvári Szervezetét
Továbbra is Dr. Karsai Béla vezeti a HTBK Székesfehérvári Szervezetét Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2019. április 24.
Tisztújító közgyűlést tartott a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete tegnap a Városháza Dísztermében. Az idén 25 éves fennállását ünneplő szervezet éves közgyűlésén a tagság megválasztotta új tisztségviselőit.

 

 

A következő négy évben dr. Karsai Béla vezeti a város egyik legtevékenyebb civil szervezetét. A közel 200 fős tagsággal működő Székesfehérvári Szervezet az idei évben is új és megújuló, tartalmas programokkal erősíti a város közösségét, a civil társadalom és a magyar honvédség közötti kapcsolatot.  


A Honvédség és Társadalom Baráti Köri mozgalom 25 éve bontott zászlót Budapesten. Az első vidéki szervezetként 1995-ben alakult meg a Székesfehérvári Szervezet, amelynek alapító elnöke Dr. Gyuricza Béla vezérezredes, országgyűlési képviselő volt. A Baráti Kör közel 200 fős tagságával majd egy negyed százada szolgálja a nevében is jelzett feladatot. Munkája eredményeként évente sok ezer kisdiák érti és érzi meg a hazaszeretet és a honvédelem fontosságát. Létrehozták és társtulajdonosként működtetik a Katonai Emlékpark Pákozd létesítményt. Munkájuk eredménye az első világháború 100 évfordulója alkalmából szervezett számos rendezvény itthon és a határon túl. Közeljövőben mutatják be a 7. Kárpát-medencei gyermekrajzpályázat díjnyertes alkotásait is, amire az idei évben is másfél ezer gyermek nevezett be. A szervezet közgyűlésén határoztak a jubileumi 25. év programjáról és megválasztották a következő négy éves időszak vezetőit is.

Hazafiság Iskolája, Ifjú Nemzetőrök foglalkozások, NATO konferencia és kiállítás, rajzpályázat fiataloknak, megemlékezések, előadások. Csak néhány azok közül a programok közül, amelyeket a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete bonyolított az elmúlt évben, mindezt megfelelő gazdálkodás mellett, hangzott el a civil szervezet tegnapi közgyűlésén, amelyen a társszervezetek vezetői mellett dr. Karsai Béla elnök külön köszöntötte a szervezet egyik alapítója, dr. Gyuricza Béla vezérezredes özvegyét.

 A Városházán tartott eseményen dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a szervezete tiszteletbeli elnöke mondott köszöntőt. Mint mondta, a város életében ez a szervezet, és az itt tevékenykedő személyek nagyon sok munkát végeztek. A katonai hagyományok őrzése, a civil társadalom és a honvédség közötti kapcsolat erősítése egy katonaváros életében nélkülözhetetlen. Székesfehérvár közössége csak erősebbé válik ettől. Kiemelkedő az a munka, amelyet a múlt tisztelete mellett a jövő, az ifjúság hazaszeretetre nevelése terén folytatnak. Nélkülözhetetlen az a híd szerep, amelyet a Baráti Kör betölt a város és a honvédség között, emelte ki a polgármester.

A köszöntőt követően dr. Karsai Béla elnök vezetésével tárgyalta meg a tagság a napirendi pontokat. Az elnökségi beszámolók a programokról és a gazdasági helyzetről adtak áttekintést az elmúlt négy évről, valamint a 2018-as esztendőről. Összességében látható, hogy Baráti Kör a Cselekvési Tervekben rögzített feladatokat mind az előző, mind a négy évre visszatekintve jó színvonalon, kreatívan és eredményesen teljesítette. Megállapították, hogy sikeres éveket zártak, több területen is előreléptek.

A 2019-es tervekről szólva elhangzott, az idei év feladati között szerepel az ifjúsági munka erősítése, az Ifjú Nemzetőrök foglalkozásai, nyári táborok, a szakképző iskolákkal való együttműködés tovább bővítése, A Hazafiság Iskolája program fejlesztése, kiterjesztése. Közeljövőben mutatják be a 7. Kárpát-medencei gyermekrajzpályázat díjnyertes alkotásait is, amire az idei évben is másfél ezer gyermek nevezett be.

A szervezet közgyűlésén határoztak a jubileumi 25. év programjáról és megválasztották a következő időszak vezetőit is. Az elnökség tagjai: Dr. Görög István elnökhelyettes, Dr. Bukli Ádám jogi vezető, Balassa István gazdasági vezető, László Tibor belsőmunka-vezető, Silye Sándor programvezető és prof. Dr. Sorosy Tamás titkár. A tagság döntése értelmében a következő négy évben Dr. Karsai Béla vezeti a HTBK Székesfehérvári Szervezetét.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >