Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Konceptuális fotográfia a buszmegállóban
Konceptuális fotográfia a buszmegállóban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 26.

ImageA Bőrgyár Kulturális Egyesület rendezésében megnyílt a Nemzetközi Kortárs Lebegő Print-out Kiállítás a székesfehérvári buszpályaudvaron. A fotó-másolatok a mennyezetről lógnak alá június 7-ig, hogy azok is megtekinthessék, akik egyébként nem járnak galériákba. Az alkalom egyszeri és soha többet nem ismétlődik meg – a szervezők legalábbis ezt ígérik. Ezért nem árt kihasználni a lehetőséget.

Kovács Milántól, a tárlat szervezőjétől megtudtuk: a kortárs fotókiállítás szisztémája az volt, hogy valami fajta újítást mutasson be. A kiállított portrék például nem tartoznak a hagyományos értelemben vett portré kategóriájába, hanem inkább a „konceptuális fotográfia” -jelző illik rájuk. Nem a fotó (mint alapanyag) a lényeg, hanem az, ami rajta, s – főként - mögötte látható.

A tárlaton nyolc külföldi és három magyar fotóművész mutatkozik be. (Kovács Milán szerint már az is különlegesnek számít, hogy külföldieket is meghívtak, hiszen Magyarországon inkább a hazai alkotóknak rendeznek tárlatokat.) A fényképek utánnyomatai – print-out-ok – bizonyos szempontból értéktelennek tekinthetők, mivel nincsenek aláírva, viszont mégis átüt rajtuk az alkotók elképzelése, s a hatást semmiképp se rontja a „nem eredetit látok” – gondolat. A kiállítás leghíresebbnek mondható darabja minden valószínűség szerint Jan von Holleben fotója a „Dreams of Flying” sorozatból, amely 2004 óta 15 díjat nyert el világszerte.

Az újságíró viszont arra is kíváncsi, hogy maga a szervező milyen fényképeket vonultat fel? Kovács Milán két alkotását láthatja most a „buszmegálló közönség”: az egyik Kaposváron készült, s egy „tájkép”-nek nevezett épület-együttest vetít elénk a magasból megörökítve, a másik pedig egy repcemezőt, amely a folyamatos és gyors változásokra emlékeztet. (A repce köztudomásul igen rövid időn belül elvirágzik.)

És amit a szervezők szerint nem szokás leírni a sajtóban, bár ők nagyon szeretnék: az épületet Tóth András magánvállalkozót bocsátotta rendelkezésükre (térítésmentesen!) a kiállítás időtartalmára.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >